Roger kisgyermekek részére

A Roger használatával gyermeke örökké változó, zajos világunkban már a kezdetektől részesülhet a beszéd élményében.

Az agyunkhoz a fülünkön át vezet az út

Ha a hallás és a beszéd útján kíván kommunikálni gyermekével, fontos, hogy ezek a „bejáratok” hallásjavító technológia segítségével teljesen nyitva legyenek, hogy gyermeke hallás-, beszéd- és olvasáskészsége ne legyen korlátozott.1

  • A nyelvileg gazdag környezetben használt, megfelelően illesztett, Rogerrel társított és folyamatosan viselt erősítéssel megelőzhető a nyelvi készségek fejlődésének késése.2
  • A Roger kezdetektől történő használata jelentős segítséget nyújthat az iskolaérettséghez és olvasástanuláshoz szükséges 45 millió szó elsajátításában.3
  • Amint mozogni tudnak, a gyerekek napjuk 42%-át 2 méternél messzebb töltik szüleiktől vagy gondozójuktól.4 A Roger eszközzel nagyobb távolságból is tiszta hang továbbítható.
     
kép – kislány Csodaország kapujában

Több beszélgetés, nagyobb érzékenység

A kisgyermekek a távolság és a zaj miatt kimaradhatnak a nyelvfejlődést segítő családi társalgásokból. Egy nemrég végzett kutatás kimutatta, hogy a Roger eszköz otthoni használatával a gyermekek percenként 11 szónál többet értettek meg, mint ha csak a hallókészüléküket használták volna.5 Képzelje el, hogy a Roger eszközzel mennyivel több társalgás válik lehetővé! A kutatók egyéb eredményei:

  • a családok 80%-a állította, hogy a Roger eszköz javította a kommunikációt, amikor nagyobb távolságból beszélgettek a gyermekükkel
  • 35%-uk szerint a gyermekek a Roger eszköz használata alatt kevésbé voltak feszültek

Hallás könnyedén

A hallási fáradtság annak az erőfeszítésnek az eredménye, amelyet gyermeke tesz annak érdekében, hogy a hallottakat megértse, különösen zajos környezetben vagy nagy távolságból. Még az enyhe hallásveszteséggel élő gyermekek is veszélyeztetettek.7

  • A hallási fáradtság jelei a reggeli levertség, az álmosság, a figyelmetlenség, a hangulatváltozások és a tanulási nehézségek.7
  • A súlyos és ismétlődő fáradtságban szenvedő gyermekek kevésbé vesznek részt a mindennapi tevékenységekben, rosszabbul tanulnak, nem egyenletesek az alvásmintáik, és csökkent életminőséget tapasztalnak.8

A Roger eszközzel a gyermekek közvetlenül észlelhetik a beszédet, így nem merülnek ki a nap végére.

kép – kislány cukorországban
kép: gyemek és felnőtt hallgatási helyzetben

A Roger összeköti a családot

A gyermekek számára a család jelenti az első kapcsolatot a többi emberrel. Ahhoz, hogy saját beszédük és nyelvük kialakulhasson, a gyermekeknek hallania kell a családtagjaik beszédét. Ez a kapcsolat létfontosságú a gyermek biztonsága, lelki békéje és komfortja szempontjából.

Akár az autó hátsó ülésén ül, akár az óvoda zsúfolt udvarán szaladgál a gyerekekkel, gyermeke érteni fogja a beszédet, bármilyen irányból érkezzen is.

A Roger és vezeték nélküli kiegészítői

Mivel gyakorlatilag minden hallókészülékkel, cochleáris implantátummal és BAHA-val kompatibilis, a Roger ideális megoldást jelent arra, hogy gyermeke az egyre zajosabbá váló világban minél több szót és társalgást értsen meg.

A Phonaknál holisztikus, együtt használható megoldásokkal biztosítjuk gyermeke számára a legjobb közeli és távoli észlelést. A Phonak Sky* hallókészülék az egyedi Roger és direkcionalitás beállítással az omnidirekcionális beállításhoz képest bizonyítottan 26%-os javulást eredményez a beszédértésben.6
 

 

Phonak Sky™ B
Roger™ Clip-On Mic

Phonak Sky™ B

Az ideális gyermekgyógyászati hallókészülék-termékcsalád

További információk

Roger™ Clip-On Mic

Diszkrét mikrofon szülőknek

További információk
Keresse meg a lakóhelyéhez legközelebbi Phonak hallásgondozó szakembert

Keressen szakembert az Ön lakóhelyéhez közel

Tegye meg a következő lépést, és igényeljen hallásfelmérést egy hallásgondozó szakembertől

Keressen szakembert

Hivatkozások
 

1 Flexer, Carol (2018). The ears are doorways to the brain. Phonak Insight, a www.phonakpro.hu/bizonyitek, oldalról lehívva, elérés dátuma: 2018. május 23.
2 McCreery, R. W., Walker, E. A., Spratford, M., Bentler, R., Holte, L., Roush, P., … Moeller, M. P. (2015). Longitudinal Predictors of Aided Speech Audibility in Infants and Children. Ear and Hearing, 36, 24S–37S. https://doi.org/10.1097/AUD.0000000000000211
3 Hart, B. & Risley, T. (1995). Meaningful differences in the everyday experience of young American children. Baltimore, MD: Paul H. Brookes Publishing.
4 Mulla, I., & McCracken, W. (2014). Frequency modulation for preschoolers with hearing loss. Seminars in Hearing, 35(03), 206–216. https://doi.org/10.1055/s-0034-1383505
5 Benitez-Barrera, C.R, Angley G., & Tharpe, A.M. (2018). Remote microphone system use at home: Impact on caregiver talk. Journal of Speech, Language and Hearing Research, Vol. 61, 399-409. https://doi.org/10.1044/2017_JSLHR-H-17-0168
6 Jones, C., & Rakita, L. (2016). A powerful noise-fighting duo: RogerTM and Phonak directionality. Phonak szakmai hírek, a www.phonakpro.com/evidence oldalról lehívva, elérés dátuma: 2018. május 23.
7 Hornsby, B.W. , Naylor, G., & Bess, F. H. (2016). A taxonomy of fatigue concepts and their relation to hearing loss. Ear and Hearing, 37 Suppl 1, e1-e10. https://doi.org/10.1097/AUD.0000000000000289
8 Garralda, M.E. & Rangel, L. (2002). Annotation: chronic fatigue syndrome in children and adolescents. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 43 (2), 169-176. http://dx.doi.org/10.1111/1469-7610.00010
*Sky V and Sky B devices with direct audio input (DAI)