Néhány nagyothalló elmondása szerint attól féltek, félnek leginkább, hogy a hallókészülék miatt fogyatékosnak tekintik majd őket (igen, ezúttal negatív értelemben), és úgy is kezelik. Gyakori félelem az is, hogy a hallókészülék akadályozza az ismerkedést, a társas kapcsolatokat, mert az emberek egyszerűen nem akarnak egy nem teljesen egészséges emberrel ismerkedni. Azoknak a tapasztalata azonban, akik egy ideje már hordanak hallókészüléket, teljesen más. Ők éppen arról számolnak be, hogy kinyílt a világ, könnyebbé vált a kommunikáció, hiszen végre hallják, amit a környezetükben lévők mondanak nekik. A hallókészülékkel kapcsolatos félelmek tehát teljesen alaptalanok, ettől még azonban nagyon is valóságosak egy „kezdő” számára.

Első fázis: a rejtegetés
 

Aki nem örül a hallókészülékének – és valljuk be, a többség eleinte nem örül –, annak természetes reakciója, hogy megpróbálja láthatatlanná tenni. A modern készülékek erre tulajdonképpen lehetőséget is nyújtanak, mert létezik olyan, ami a hallójáratba helyezhető, és csak egy vékony, átlátszó cső vezet ki onnan – gyakorlatilag észrevehetetlen. De nem túl feltűnőek a fül mögé helyezhető készülékek sem. A hosszú hajat viselők az utóbbi típust a hajukkal szokták eltakarni, de bevethető még a sapka, vagy akár kendő is. Az a tapasztalat, hogy eleinte a legtöbben igyekeznek eltakarni valamilyen módon a hallókészüléket, mert szégyellik. Ahogy azonban múlik az idő, egyre természetesebben kezelik, egyre inkább az életük részének tekintik, és már kevésbé lesz fontos, hogy láthatatlan legyen.

Nem biztos, hogy jó ötlet rejtegetni
 

Bár a rejtegetős fázison majdnem mindenki átmegy, azon túl, hogy tulajdonképpen fölösleges fáradság, nem is biztos, hogy előnyös. Az igaz, hogy a célt sikerül elérni: nem fog kívülről látszani, hogy hallássérültek vagyunk. De vajon ez jó nekünk? Egyrészt, úgyis ki fog derülni perceken belül, ha beszélgetni kezdünk valakivel, másrészt azzal, hogy titkoljuk a problémánkat, megnehezíthetjük a másokkal való kommunikációt. Ha ugyanis nem tudja a másik fél, hogy hallássérülttel beszél, nem is tud figyelni arra, hogy megkönnyítse a beszélgetést.

Ha például túl gyorsan beszél, elharapja a szavak végét, azt normál esetben érti a másik fél, de hallókészüléken keresztül már nem biztos, hogy ugyanolyan jól fogjuk hallani a beszédet. Ha azonban őszinték vagyunk, és tudatjuk, vagy legalább nem titkoljuk el a hallásvesztésünket, a másik tud ezekre figyelni, és így sokkal könnyebb a helyzet. És még valami: a jól halló emberek nagy része egyáltalán nem tartja hatalmas problémának, ha valaki nagyothall, még csak nem is tekintik „fogyatékosságnak”. Sokan olyasminek látják, mint a rövidlátást: egy szemüveg, és nincs is semmiféle probléma.