Szuper technológia hallássérült gyerekeknek

Budapest, Hungary
Szuper technológia hallássérült gyerekeknek

Ma már igazán széles választékban elérhetők kifejezetten gyermekek számára gyártott hallókészülékek, amik valós segítséget nyújtanak a hallássérült kicsiknek, ami azért korábban nem így
volt.

- Kelly Wassel írása

A hallókészülékek piacán ma már igazán széles a választék, felnőttek és gyermekek számára egyaránt. Régen azért ez nem volt így, pedig a hallássérült kicsik számára fejlesztett eszközök valóban óriási segítséget nyújtanak. 

A hallókészülékek elérhetősége nem is olyan rég még jelentősen korlátozott volt mind típusban, mind kapacitásban egyaránt. Ma már széles a skála, így különböző stílusban, és tudásszinten találhatjuk meg az igényeinkhez leginkább passzoló kütyüt, ráadásul az árat tekintve is van lehetőségünk eldönteni, melyik modell felel meg leginkább gyermekünk számára, miközben a családi büdzsét is kíméli.

De vajon hogyan válasszunk, és honnan tudjuk majd, miért ajánlja egyiket vagy másikat az audiológus szakorvos?
Íme 5 ok, ami jól jöhet, ha gyermekünk részére készülünk új hallásjavító eszközt vásárolni.

Csócsálás-biztos készülékek
 

Az újszülötteknél is egyre gyakrabban végzett kötelező hallásvizsgálatoknak köszönhetően a halláskárosodás egész pici korban felismerhető, ami a hallókészülék beszerzését is magával vonja. Mint minden mást ebben a korban, a csöppségek a hallókészüléket is sajátos tudományos vizsgálatuk alá vonják, és a berendezést nem kímélve rágcsálják, forgatják, csócsálják. Éppen ezért a hallókészüléknek  – mind a könyököt, mind az elemajtót tekintve - biztonságosnak kell lenniük. Bár ez olykor nagyobb ráfordítást
igényel a szülők részéről, mégis megtérül a picik védelmében.    

Speciális gyermekgyógyászati operációs rendszer
 

A hallókészülékek korábbi technológiai kialakításánál jellemzően a felnőttek hallásjavítására fókuszáltak, majd ugyanezekkel a készülékekkel látták el a kicsiket is, miközben nem vették figyelembe a különböző körülményeket. Amíg a felnőttek egy viszonylagosan nyugodt, csendesebb környezetben mozognak, addig a gyerekeket körülveszi az iskola, óvoda zaja, és a játszótér zsivaja. A technológiai újításoknak köszönhetően idővel fejlődött az eszközök operációs rendszere, mint amilyen például az AutoSense Sky OS rendszerrel felszerelt Phonak Sky V készülék. Az újításnak köszönhetően a hallókészülék felismeri és azonosítja a környezetet, automatikusan alkalmazkodik a kölyköket körülvevő hangokhoz, és annak megfelelően segíti a hangok továbbítását, hogy a picúrok a játszótéren, az óvodában, vagy a szobában randalíroznak pajtásaikkal.

Roger - mindig készen
 

Vannak helyzetek, melyek akkor is problémát jelentenek a siket gyerekeknek, ha a legtutibb hallókészüléket viselik. Akár az autó hátsó ülésén utazva beszélgetünk, akár az iskolapadban ülve kell a tanár hangját meghallani, a zajos környezet mind-mind olyan rizikófaktort jelent, amit a Roger-rendszer használatával könnyen kiküszöbölhetünk. A Roger vezeték nélküli technológiája kiszűri a zajokat, így a gyerek tisztán hallva a hangokat maximálisan részt tud venni a beszélgetésben vagy a tanórán, figyelmét nem vonja el a zajos környezet. A Roger-rendszer (ami a tanár ruhájára rögzítve, nyakába akasztva, vagy az asztalon elhelyezve vezeték nélkül összekapcsolódik a nebuló hallókészülékével), a Phonak egyik vezető gyermekgyógyászati hallásjavító rendszere. A legtöbb Phonak gyermekgyógyászati készülék esetében elég csak bekapcsolni a mikrofont, és a készülék minden további programozás nélkül csatlakozik a Phonak-család eszközeihez.

Design és színkavalkád
 

Fontos, hogy a hallókészülék kényelmes és jól működő legyen, de az, hogy jól is nézzen ki, legalább annyira meghatározó! A gyermekgyógyászati hallókészülékek ma már ebben is széles kínálatot biztosítanak. A különböző színben elérhető eszközök nem csak egyedivé és vagánnyá teszik gyermekünk megjelenését, de szükség esetén a színes kütyü büszke tulajdonosa is könnyen beazonosítható.

Jelzőfény
 

A Phonak gyermekgyógyászati hallókészülékének egyik leghasznosabb fejlesztése, hogy a gondos tervezők jelzőfénnyel látták el az eszközt, ami segít a szülőknek tájékozódni, hogy – nem, nem abban, hogy merre van a gyerkőc, hanem hogy milyen töltöttségi szinten van az elem, működik-e a készülék. Ez a jelzőfény azért is nagyon praktikus, mert kiszűri a bizonytalan helyzeteket, mikor gyermekünk éppen nem válaszol a kérdésünkre. A jelzőfényt figyelve már el tudjuk dönteni, vajon azért nem reagál, mert a készülékben lemerült az elem, vagy csak szimplán nem figyel ránk. Újszülött babák esetében szintén hasznos a jelzőfény, amikor a picitől még nem kapunk visszajelzést a készülék esetleges meghibásodását illetően.

Hallókészülék vásárlásakor célszerű átgondolni, milyen támogatásra van szüksége gyermekünknek, és mi az, amivel egyben teljes körű megoldást biztosíthatunk hallásának javítása érdekében. A design és a technika ötvözése ma már lehetővé teszi, hogy a siketség vagányság legyen, miközben tökéletes megoldást nyújt gyermekeink számára a nagyvilág felfedezésében.