Sportolni hallásvesztéssel – miért ne?
Budapest, Hungary 22 aug. 2016
Akik siketek vagy nagyothallók, sokszor azt gondolják, hogy nagyon sok dologról le kell mondaniuk a problémájuk miatt, hiszen a hallás egy olyan képesség, amire nagy szükség van a mindennapokban. Le kell-e mondanunk például a sportról?
Természetesen a hallás hiányát nagyon meg lehet érezni, főleg azoknak nehéz, akik hallottak korábban, és úgy váltak siketté vagy nagyothallóvá. Persze lehet azért alkalmazkodni az új helyzethez, és ha ez sikerült, majdnem teljesen ugyanúgy élhetünk tovább, mint a hallásvesztés előtt, bár elsőre ez alighanem hihetetlennek hangzik. Jó példa erre az autóvezetés: legtöbben azt gondoljuk, hogy aki nem hall rendesen, az nem vezethet autót. Pedig dehogynem! Siketen is szerezhetünk jogosítványt, csak épp meg kell szokni, hogy fokozott figyelmet igényel a vezetés, mivel csak a szemünkre támaszkodhatunk. Ez azonban önmagában nem akadály.
Mi a helyzet a sporttal?
A sport mindig egy érdekes kérdés azoknak, akik csökkent hallással kénytelenek élni. Gondoljunk bele, hányszor hagyatkozunk a hallásunkra, például a csapatsportok esetében: a bíró sípszóval jelzi, ha szabálytalanság történt, és meg kell állítani a játékot. Beszéddel kommunikálunk a csapattársainkkal. Az edző a pálya széléről kiabálja be az instrukciókat. Ezek tudatában persze, hogy úgy tűnik, a sport nem való azoknak, akiknek rossz a hallása. De ha jobban belegondolunk, látható, hogy ezek azért nem legyőzhetetlen akadályok.
Egyértelmű, hogy igenis lehet focizni, kézilabdázni, kosarazni hallásvesztéssel is, bár kétségtelen, hogy nehezebb, mint annak, aki hall. Igényel némi alkalmazkodást a probléma megoldása, tudatában kell lenni például, hogy sokkal többet kell használni a szemünket. Nem elég előre nézni, hanem minden irányban folyamatosan monitorozni kell a környezetünket. Ha ezzel tisztában vagyunk, és így teszünk, semmi akadálya a csapatsportoknak. Fontos, hogy az edző, és minden csapattárs tisztában legyen a problémánkkal, így ők is sokat tudnak segíteni abban, hogy mindig képben legyünk. Ha van hallókészülékünk, a vízi sportok kivételével mindig viseljük.
Futás, bicikli, görkorcsolya?
A fenti három sporttevékenység azért némileg más kategóriába tartozik, mert sokszor a forgalomban kell véghezvinni, ahol autók, motorok, egyéb járművek, és gyalogos járókelők is vannak, akikre különösen oda kell figyelni. Itt is érvényes, hogy azért megoldható a dolog – ha autót lehet vezetni, akkor kerékpárt is. A hallókészülék ebben az esetben is mindig legyen a fülünkben, ez nagyban meg fogja könnyíteni a dolgunkat. Amennyiben ilyen segítség nem áll rendelkezésünkre, ugyanazt kell figyelembe venni, mint a csapatsportoknál. Mivel a hallásunkra nem támaszkodhatunk, minden irányba nézelődjünk folyamatosan, fokozottan használjuk a szemünket, figyeljük a környezetünket. Ha ezt betartjuk nem lehet gond, hiszen mindig mindent az ellenőrzésünk alatt tartunk.
Eleinte persze ijesztő és veszélyesnek tűnik a gondolat, hogy hallásvesztéssel kezdjünk el futkosni, vagy tekerni emberek között, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a szemünk bizony működik. És nem véletlen, hogy az az elsődleges érzékszervünk!