Oscar-díjat nyert a "The silent child"
Budapest, Hungary 08 márc. 2018
A siket kislányról szóló, igaz történet alapján készült rövidfilm (The silent child) vasárnap éjjel megnyerte az Oscar-díjat!
Megható pillanat volt ez az író, Rachel Shenton és a rendező Chris Overton számára, akik a legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriában átvehették a filmért járó, első Oscar-díjukat. Shenton, aki korábban a „Switched at Birth” tévésorozatban szerepelt, angolul és jelelve mondta el köszönőbeszédét.
A film Libby, egy siket kislány életét mutatja be Maisie Sly alakításában, aki halló családba született, távol minden hallássérüléssel kapcsolatos ismerettől, közegtől és siket kultúrától. Libby a csend világában nőtt fel, teljesen magára hagyva a megannyi kommunikációs akadállyal, és az elszigeteltség érzésével, amikor a szociális munkást alakító Rachel Shenton egyszer csak belépve az életébe, megtanítja a kislánynak a jelelést. A rövidfilm zseniálisan mutatja be azt a folyamatot, ahogyan a jelnyelv elsajátítása során Libby számára kinyílik az addig magányosnak érzett világ.
Érzelmektől fűtött beszédében Rachel hangsúlyozta, hogy a film azon sok-sok gyerek sorsát mutatja be világszerte, akiknek nincs lehetőségük a helyes beszéd és a jelnyelv elsajátítására, tanulására.
A köszönőbeszéd
„A filmünk azt mutatja be, milyen siket gyerekként élni egy hangtalan világban.” – mondta Rachel, majd hozzátette: „Ez nem egy eltúlzott, felnagyított film. Ez a valóság. Ez történik nap, mint nap. Szerte a világon millió gyermek él csendben, akadályozva a kommunikációban, kiváltképp a tanulás lehetőségében. A siketség egy hangtalan, csendes fogyatékosság. Nem látható és nem is életveszélyes. Éppen ezért szeretnék óriási köszönetet mondani az Akadémiának azért a lehetőségért, hogy a díj által a hallássérült gyermekek és családjaik helyzete a figyelem középpontjába kerülhetett.”
A siket sztárok is ünnepelnek
A siket modell, Nyle DiMarco a Twitteren keresztül gratulált a díjhoz, és igazán meghatódott, amikor Shenon beszéde közben jelnyelvet is használt. Az 1986-ban Oscar-díjat nyert Marlee Matlin szintén nem sokkal a díj átadását követően gratulált Shentonnak és Overtonnak, aki 32 évvel ezelőtt szintén használta a jelnyelvet is köszönőbeszéde során, hálája kifejezéseként.