Őrizd meg a hallásod! Dobd el a cigit!
Budapest, Hungary 26 márc. 2018
A Nicotine & Tobacco Research által nemrég közzétett japán kutatás szerint a dohányzás kapcsolatban áll a hallásvesztéssel. Az még egyelőre nem tisztázott, hogy a dohányzástól miért veszítjük el hallásunkat, de mutat néhány számadatot, mely szerint a kettő kapcsolatban áll egymással.
A kutatást nyolc éven át végezték a Japánban található National Center for Global Health and Medicine kutatóintézetben 50 195 nem dohányzó, 20-64 év közötti felnőtt ember bevonásával, akiknél korábban még sosem merült fel hallássérüléssel kapcsolatos probléma. A kutatás eredményeként a szakemberek azt tapasztalták, hogy éves szinten ezer emberből nyolcnál – olyanoknál, akik sohasem dohányoztak – a magas frekvenciás hangok érzékelését érintő hallásvesztés lépett fel. Ugyanez a szám a dohányzókat vizsgálva magasabb volt, ott ezer emberből tizenöt esetében tapasztalták ugyanezt. A kutatók szerint ez az eredmény eléggé számottevő bizonyíték arra, hogy a dohányzás potenciális rizikófaktort jelent a hallásvesztésre, egyben hangsúlyozza a dohányzás elleni küzdelem fontosságát és szükségességét a halláskárosodás kialakulásának megakadályozására, vagy legalább annak késleltetésére.
Kétszer is gondold meg, mielőtt rágyújtasz!
A dohányzás nemcsak hallásvesztést okozhat, de a tinnitus, vagyis a fülzúgás kiváltó okának is tulajdonítják. Bizonyára tisztában van mindenki a dohányzás negatív hatásaival, mégis érdemes elgondolkodni a mielőbbi leszokáson, ugyanis azoknál, akik leteszik a cigarettát, a hallásvesztés kialakulásának esélye is csökken. Az elemzések is azt mutatták, hogy azoknál, akik abbahagyták a dohányzást, csökkent a hallásvesztés esélye még akkor is, ha csak a megfigyelést megelőző 5 évben mondtak nemet a füstölgő élvezetre.
Szumma-szummárum, a tanulmány eredménye az, hogy jobb későn, mint soha. A kutatásokat illetően ettől függetlenül még további eredményeket és konkrétumokat várunk a dohányzás és a hallásvesztés közti kapcsolatot illetően, de a legjobb, amit tehetünk hallásunk és egészségünk megőrzése érdekében, hogy kerüljük a kockázatot, és szippantásként inkább a friss levegőt választjuk.