Milyen egy siket gyermeket nevelni?

Budapest, Hungary
Milyen egy siket gyermeket nevelni?

Természetesen minden szülő azt szeretné, ha a gyermeke teljesen egészséges lenne, és még a legapróbb problémák is elkerülnék. Ez sokaknak megadatik, de vannak, akiknek nem, és kénytelenek olyan nehézségekkel szembenézni, mint például hogy a gyermekük siket. Mit tegyen egy szülő ilyen helyzetben?

Ez egy szintén hallássérült szülőt valószínűleg nem ér annyira váratlanul, és nem is fogja fel annyira tragikusan, mint egy jól halló szülő. Utóbbi a hír hallatán először nagyon megijedhet, hiszen fogalma sincs, mivel járhat a siket életmód, és hogyan lehet enyhíteni a felmerülő nehézségeken.

Akik maguk nem érintettek a hallásvesztésben, azoknak számos tévhit élhet a fejében arról, milyen is lehet egy siket gyermeket nevelni, ez pedig nehezítheti az elfogadást. Először sokan félnek attól, hogy nem tudnak siket gyermeküknek megfelelően segíteni, emiatt hátrányai lesznek az életben. Szép lassan azonban releváns ismereteket szereznek a szülők a probléma mibenlétéről, a lehetséges megoldásokról, így pedig már kevésbé tűnik ijesztőnek az út.

Nem szabad túlfélteni
 

A hallásvesztés témakörében tapasztalatlan szülők hajlamosak túlfélteni gyermeküket, ha siket vagy rosszul hall. Hiszen annak, akinek jó a hallása, teljesen megszokott, hogy a nap nagy részében erre is támaszkodik, és ijesztő számára a gondolat, hogy hallás nélkül élje a mindennapokat. Annak azonban, aki ezzel a problémával született, teljesen más a helyzet: ő sosem tudta, milyen hallani, ezért nem is különösebben hiányzik neki ez a képesség, kezdettől fogva azt szokja meg, hogy a többi érzékszervére támaszkodjon.

Ezt figyelembe véve, pedig egy siket gyereket semmivel sem kell jobban félteni, mint egy jól hallót. Kisgyermekkorban egyébként sem szabad őket szem elől téveszteni, hiszen még nincs veszélyérzetük, nem tudnak magukra vigyázni. Később, ha már ez kialakult, egy siket gyereknek ugyanúgy nem fognak problémát jelenteni a mindennapok, mint a halló társainak. Ne feledjük, ő nem hiányolja a hallást, mert sosem hallott.

Sok szülő tart attól is, a halláskárosodás miatt meg fogják bélyegezni gyermekét. Szerencsére azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy nagyon elfogadóak az emberek ezzel a rendellenességgel kapcsolatban. Vannak már olyan hallókészülékek, amik alig, vagy egyáltalán nem látszanak, de akár a saját stílusára is szabhatja gyermekünk a segédeszközét. A hallásvesztést nem kell szégyellni.

Ha van kezelési lehetőség, használjuk ki!
 

Természetesen mindezek ellenére ha van lehetőségünk arra, hogy gyermekünknek megadjuk a hallás élményét, tegyük meg, hiszen színesebb lesz számára a világ, több lehetőség nyílik meg előtte. Szerencsére ma már a hallókészülékeknek és cochleáris implantátumoknak köszönhetően sok olyan ember tapasztalhatja meg a hallás élményét, akik maguktól sosem tudták volna. Ha gyermekünknek is segítség lehet egy ilyen készülék, azt mindenképpen érdemes kihasználni. Ők még jól alkalmazkodnak, és hamar megtanulnak együtt élni a hallókészülékkel vagy az inplantátummal.