Miért szeresd a hallókészüléked?
Budapest, Hungary 08 nov. 2017
Egyszer egy bölcs ember azt mondta: „Ha hallókészüléket viselsz, szeresd és viseld gondját! Becsüld meg, és légy hálás, mint egy ajándéknak, amit a hallásodhoz kaptál. De soha ne hagyd, hogy bármiben is korlátozzon!”
- Todd Fonder írása
Ez a bölcs ember nem más, mint a humorista DJ Demers, aki jelenleg a Phonak támogatásával szeli keresztük-kasul az Egyesült Államokat, hogy Here To Hear Comedy Tour névre keresztelt turné-sorozatával felhívja a figyelmet a hallásvesztés fontosságára, és a prevencióra.
A humoristának igaza van
Jómagam is hallókészüléket viselek, és igen, babusgatom, amennyire csak lehet. Jól láthatóan viselem, és szándékosan úgy szelfizek, hogy a jobb fülemben lévő hallókészülék is látszódjon. A bal fülemre sajnos teljesen siket vagyok, de ettől függetlenül büszke is, hogy minden szelfin feltűnik a kütyüm.
Akkor és most
Természetesen nem volt ez mindig így. Volt idő, amikor borzasztóan zavart, és önbizalomhiányt okozott a hallókészülék. Leginkább akkor, amikor középiskolás voltam és másik városba költöztünk, így az új suliban kezdhettem mindent előröl. Aztán pár évre rá, mielőtt megismertem az ex-feleségem, volt egy találkozóm egy bárban. Ahogy odafele tartottam, kivettem a kütyüt a fülemből, mert cikinek éreztem, így esély sem volt rá, hogy halljam, amit a partnerem mond. Egyedül a szájról olvasásra hagyatkoztam, közben próbáltam kitalálni, vajon miről beszélhet újdonsült beszélgető partnerem. De fogalmam sem volt róla. Azóta már rájöttem, hogy ez egy baromság volt.
Csak azért elhajítani a hallókészüléket, mert valaki meglátva a fülemben azt mondja, hogy „Jaj, bocs, köszi, inkább mégse!” és elsétáljon anélkül, hogy egyáltalán esélyt adott volna arra, hogy megismerjen, badarság. Ma már így gondolom. Annak idején persze csalódott voltam, ezért nem mutattam jelét a hallássérülésnek. Adni akartam esélyt másoknak, hogy megismerhessenek, mielőtt megtudják, hogy siket vagyok.
Ma már viselem a hallókészüléket, és egyáltalán nem zavar, ha emiatt mások esetleg elfordulnak, vagy tovább sétálnak. Tényleg nem érdekel. Úgy gondolom, ha emiatt nem adnak esélyt arra, hogy megismerjenek, az az ő veszteségük. Nem az enyém.
Legyél nagyon büszke!
Manapság már úgy állok hozzá – és egyben üzenem is a kedves siket olvasóknak, akik idáig eljutottak a cikkben -, hogy a siketség nem befolyásolhatja az életünket! Hallókészüléket viselsz? Szeresd, óvd, és gondoskodj róla! Nincs rá semmi okod, hogy önértékelésed csorbát szenvedjen csak azért, mert hallókészüléket viselsz! Légy rá büszke, fitogtasd, mutogasd, hiszen a hallókészülékek ma már millió menő változatban elérhetőek, sőt! Személyre szabható, egyedi design-nal is elláthatod őket!
Ne hagyd, hogy megbélyegezzenek! Találd meg számodra a tökéletes készüléket, ami magabiztossá tesz. Mindig maradj pozitív, és gondolj arra, hogy a siketség hétköznapi dolog, ami még a legvagányabbakkal is megeshet. Mint amilyen DJ Demers, aki ezzel a videójával inspirált arra, hogy megírjam ezt a cikket! Köszönöm, haver! Óriási pacsi!