Magabiztos nyilvános beszéd hallásvesztéssel
Budapest, Hungary 19 aug. 2016
A nyilvános beszéd tartása nagyon sok embert megrémít. Nem mindenki tudja lazán venni azt, hogy ki kell állni egy közönség elé, és beszélni kell, néhány embernek ez komoly stresszt jelent. Különösen igaz ez akkor, ha valaki nehezített pályán mozog – például hallássérült.
Egy hallássérültnek sokszor már az is nagyon nehéz, hogy négyszemközt kommunikáljon valakivel, jó néhányan aggódnak amiatt, hogy nem tudják majd hatékonyan megértetni magukat a másikkal, vagy éppen ők nem fogják érteni, amit a partner mond, és mindig vissza kell kérdezni. Ennél pedig százszor nagyobb kihívás közönség előtt megtartani egy beszédet, de szerencsére nem lehetetlen. Hallásvesztéssel is tökéletes beszédet tarthatunk, csak előre fel kell készülni, és jobban odafigyelni néhány körülményre.
Tippek, hogy sikeres legyen a nyilvános beszéd:
- Tartsd kézben a dolgokat! Az irányítás nagyon szükséges ahhoz, hogy úgy érezd, ura vagy a helyzetnek, te vezeted a saját beszéded fonalát. Tegyél fel kérdéseket a hallgatóságnak, éreztesd, hogy magabiztos vagy! Kutatások bizonyítják, hogy ha felveszünk egy viselkedésmintát, előbb-utóbb érezni kezdjük a vele járó érzéseket. Ha tehát úgy csinálsz, mintha magabiztos lennél, az is leszel!
- Használj mankókat! Nyugodt lélekkel használj bármit, ami segít abban, hogy határozottan tudd előadni a mondanivalódat. Diákat, kézi jegyzeteket, papírfecniket, ábrákat. Mindegy, a lényeg, hogy neked önbizalmat adjon a tudat, hogy ott van a segítség, ha bármikor elakadsz, rápillanthatsz, és azonnal tudni fogod, hol tartasz, és mit szeretnél még elmondani. Ettől a fellépésed is sokkal határozottabb lesz.
- Jelezd, hogy nehézségeink vannak! A rendezvény szervezőinek mondd el, milyen nehézségeid vannak, és kérj bármilyen segítséget, amire szükséged van! Akár jelnyelvi tolmácsot is biztosíthatnak – persze nem mindenhol van erre lehetőség, de sok más segítséget kaphatsz. És ha nem szólsz, nem fogják tudni, hogy bármire szükséged lehet.
- Beszélj a halláscsökkenésedről a közönségnek! Sosem jó, ha a másik fél nem tudja, hogy hallássérült vagy, mert ez nehezíti meg leginkább a kommunikációt, hiszen így nem fog tudni figyelni arra, amire kellene, hogy hatékonyabb legyen a beszélgetés. Ugyanez érvényes akkor is, ha közönség előtt beszélsz, hiszen kaphatsz visszajelzéseket, kérdéseket. Amikor a közönség szól hozzád, hasznos, ha tudják, hogy nem hallasz teljesen jól, és ezt figyelembe tudják venni.
- Mi van, ha nem hallod a kérdéseket? Az első sorokban ülőkkel még valószínűleg nem lesz probléma, ugyanakkor a hátsó sorokban helyet foglalók kérdéseit nem biztos, hogy hallani fogod, és a szájuk mozgását sem lehet olyan távolságból követni. Erre jó megoldás, ha van veled valaki, aki elmondja, mi volt a kérdés, vagy odasétálsz a kérdezőhöz, és úgy hallgatod meg, mire kíváncsi. És ahogy már említettük, fontos, hogy tudjanak róla, hogy nem hallasz jól, így ők is tudnak segíteni a megértésben azzal, hogy hangosabban beszélnek, közelebb mennek, jobban artikulálnak.
Ha a fenti alapszabályokat betartottad, még mindig segítségül hívhatod a hallókészülékekkel párosítható modern rendszereket, melyek segítségével gyerekjátékká válik a zajban, vagy nagyobb tömegben való interakció.