Kicsi Celia egyoldali hallássérült kalandjai
Budapest, Hungary 11 júl. 2018
Celia születésekor már gyanították, hogy a kislány hallása sérült, mégis 18 hónapot kellett várni, hogy végre hivatalosan is diagnosztizálják egyoldali hallássérülését. A közel kétéves, kétségek közti várakozást követően az édesanya, Tracy Pursifull – bár furcsán hangzik – fellélegzett, és hihetetlenül hálás volt, hogy végre tisztában vannak a kislány hallásának állapotával.
Újszülötti vizsgálat
Az édesanya már az első naptól kezdve gyanakodott, amikor a kórházban elvégezték az újszülötti hallásvizsgálatot. A kislány, ahogy nőtt, nem kezdett el beszélni, és egyértelműen problémát jelentett számára a környezeti zajok felismerése, így a 10 hónapos korában végzett újabb tesztet követően az édesanya hónapról hónapra járt vissza a vizsgálatokra. Amikor nagy nehezen végre egyértelműen diagnosztizálták Celia hallássérülését, az édesanya megkönnyebbült, hiszen így már tudta, mi a következő lépés, és hogy a hallókészülék viselése segíteni fog majd a kislányon. 18 hónapja várt már az eredményre, így nemcsak hálás volt, de fel is volt készülve mindenre.
A feladat: megtalálni a legjobb hallástechnológiát
A diagnózist követő első feladata a családnak az volt, hogy megtalálják azt a legmegfelelőbb megoldást, ami biztosítja Celi számára a legtökéletesebb hallást. Tekintettel arra, hogy a kislány ekkor közel két éves volt és súlyos hallássérüléssel küzdött, ez nem volt egyszerű feladat.
Az első eszköz, amit kipróbáltak, az FM rendszerű Phonak iSense Micro volt, amit Celia ötéves koráig a halló fülén hordott. A készülék bevált, de Celia többszöri fülgyulladása miatt sajnos kilyukadt a dobhártyája, ami konduktív hallásvesztést okozott az ép fülében, így a gyógyulás érdekében a BAHA technológiára váltottak és kipróbálták a Phonak CROS-t. Sajnos ez sem vált be teljesen, amit befolyásolt Celia iskolakezdése is, de a család nem adta fel, és bár folyamatos próbálkozást jelentett számukra, továbbra is kitartottak amellett, hogy megtalálják gyermekük számára a lehető legjobb megoldást.
Ami végül bejött
A szülők végül egy egyedi kombinációt választottak, és bevetették a Phonak Sky V-t a Roger-rendszerrel párosítva, ami már tökéletesen működött. A köztes megoldásokat feladva a siket fül hallásának biztosításához cochleáris implantátum mellett döntöttek, hogy az iskolai hangokat, zajokat és magát a hallást mindkét fül számára biztosíthassák. Hat éves volt a kislány, amikor sérült fülébe beépítették az Advanced Bionics Naida CI technológiát, ami kombinálva a másik fülében hordott Phonak Sky V-vel és Roger-rendszerrel végre valóban tökéletes hallást biztosít Celianak minden helyzetben.
A szülők a sok-sok próbálkozás ellenére az összes eszköznek hálásak, hiszen a kislány 18 hónapos koráig egyáltalán nem beszélt, ami egy csapásra megváltozott, amikor megkapta élete első hallókészülékét. Ettől fogva már nagyon gyorsan tanult és fejlődött olyannyira, hogy ma már az iskolai színjátszókörben is szerepet kapott.
A szakemberek ellenzik
Az egyoldali hallássérülés kutatásának hiányosságai miatt a szakemberek sok esetben ellenzik a hallástechnológiai vívmányok alkalmazását. Mára már szerencsére kimutatták, hogy az egyoldali hallássérüléssel küzdő gyermek számára komoly rizikót jelent a beszéd és a nyelv elsajátításában és az iskolai tanulmányainak folytatásában, ha nem használ hallást segítő eszközt, hiszen egy fül nem elég a teljes hallás élményéhez és a szükséges információk megszerzéséhez.
Éppen ezért volt a szülők számára óriási kihívás, hogy megtalálják azt a megoldást, ami segít kislányukon, hiszen nem volt a környezetükben olyan, aki hasonló problémával küzdött volna, és aki megfelelő tanáccsal, segítséggel látta volna el őket a témában.
Hogyan tovább?
A megpróbáltatások ellenére Celia és a család is pozitív maradt. Az édesanyát a kislány hallássérülése soha sem rémítette meg, sokat beszélgetnek róla azóta is és nagyon büszkék Celiara, aki ma nyolc évesen csillogó szemmel mutogatja hallókészülékét, és szívesen mesél róla másoknak is. Tracy anyaként szintén a pozitív és optimista hozzáállást tartja a legfontosabbnak, hiszen nincs rá garancia, hogy azonnal megtaláljuk a legjobb hallástechnológiai megoldást.
Az, hogy mi válik be, sok mindentől függ: a hallássérülés típusától, a személytől és a körülményektől is. Azért, mert valami nem működik megfelelően azonnal, még nem szabad feladni a próbálkozást. Ami elsőre nem a tökéletes, lehet, hogy később majd pont az lesz az, ami a körülmények változásával mégiscsak beválik, és hosszú távon az nyújtja majd a lehető legjobb megoldást.