Kell-e aggódnod a gyermeked hallásáért?
Budapest, Hungary 06 jún. 2017
A szülők rengeteg dolgon aggódhatnak, míg a gyermekük felnő, sőt, még azután is, hogy már útjára engedték a nagybetűs életben. Az egyik központi kérdés az egészség, így jogosan aggódhatnak a gyermekük hallása miatt is, amire meg is van az okuk, hiszen nagy részük azt látja, hogy tinédzser csemetéjük füle állandóan be van dugaszolva, és valamilyen zene bömböl bele.
Mindig csak az aggódás...gondolják néha a gyerekek, ha a szüleikről van szó. Ez teljesen természetes, sőt így van rendjén.
Ha belegondolunk, akkor észrevesszük, hogy az aggodalmak oka persze változik: kicsiként az kerül előtérbe, hogy időben kipipáljunk minden fejlődési szakaszt, később a szocializáció, a tanulás, majd a mindennapi életben való boldogulás. A felnőtt gyermekek esetében már leginkább jólétük, testi épségük miatt aggódunk. Minden életszakaszban központi kérdés azonban az egészség, ebbe pedig a normál hallás is beletartozik.
A szülők igen gyakran aggódnak a gyermekük hallása miatt, amire meg is van az okuk, hiszen nagy részük azt látja, hogy tinédzser gyerekük állandóan zenét hallgat fülhallgatóval. Ez egyébként igen gyakori konfliktusforrás a szülők és a kamasz gyerekeik között: előbbiek aggódnak, utóbbiak szerint az aggódás fölösleges, és különben is, ők zenét akarnak hallgatni.
Csakhogy nem alaptalan a szülők félelme: 5-ből 1 kamasznak valóban halláskárosodása van egy 2010-es tanulmány szerint, ami nagyrészt annak is köszönhető, hogy nagyon sokat hallgatnak zenét, és nagyon hangosan.
Honnan tudhatod, hogy gyermeked hallása veszélyben van?
Természetesen csak egy hallásvizsgálattal lehet kideríteni, hogy van-e valakinek halláskárosodása, vagy nincs, legalábbis addig, amíg nincsenek egyértelmű tünetek. Arra azonban lehet következtetni, hogy a gyermeked hallása veszélyben van-e:
- Órákig be van dugaszolva a füle naponta? Nem a legjobb jel, ha a nap jó részében azt látod, hogy gyermeked fülében ott a fülhallgató. A zene nem ördögtől való természetesen, és nagyon jó, hogy olyan formában is élvezhető, hogy nem zavarunk vele másokat. Mértéket kell azonban tartani, a napi több óra zenehallgatás semmiképpen sem tesz jót a hallásnak – ahogy az az említett statisztikán is látszik.
- Te is hallod, mit hallgat? Ha fülhallgatóval hallgatja a gyermeked a zenét, de te is tisztán hallod, mit hallgat éppen, esetleg egy duruzsoló alapzajt hallgatsz fél napon át, akkor egyszerűen túl hangos a zene, és le kellene halkítania. Sajnos sokan nem veszik komolyan a közvetlenül a fülbe bömböltetett, túl hangos zene veszélyeit, a kamaszokra pedig egyébként is jellemző a „velem ilyen úgysem történhet” attitűd.
- Ki kell vennie a fülest ahhoz, hogy hallja, amit mondasz neki? Ha nem túl hangos a zene, amit hallgat, elméletileg a fülhallgatón keresztül is hallania kellene, ha valaki hozzászól. Ha rendszeresen tapasztalod, hogy hosszasan integetned kell neki, hogy észrevegye, szólni szeretnél hozzá, meg kell ütögetned a vállát, ki kell húznod a dugót a füléből, hogy felhívd magadra a figyelmét, akkor megint csak túl hangosan hallgatja a zenét.
- Ha gyakran jár hangos szórakozóhelyekre, koncertekre, és teszi ezt úgy, hogy semmilyen hallásvédelmi eszközt nem használ, szintén veszélyben lehet. Sokan azt hiszik, hogy a füldugó rontja az élményt, pedig nem így van, a hallást viszont megmentheti a használata.