Idegen nyelvet tanulni siketen – miért ne?
Budapest, Hungary 29 máj. 2017
A siketek, bár meg tudnak tanulni beszélni, nincs olyan könnyű dolguk, mint azoknak, akiknek jó a hallásuk. A gyerekek általában hallás után tanulnak meg beszélni az anyanyelvükön, így ha a hallás képessége hiányzik, egyértelműen nehezebb dolga van a kisgyermeknek. Sok-sok tanulás és gyakorlás útján azonban elsajátítható a beszéd, mi új utakat nyit meg a kommunikációban, és könnyebbé teszi a környezettel való kapcsolattartást.
Ahogyan azonban a gyerek egyre nagyobb lesz, további kérdések merülnek fel a tanulással, a jövőbeni lehetőségekkel kapcsolatosan. Ma már szerencsére igen jó lehetőségeik vannak a siketeknek is a továbbtanulásra, és igen széleskörű a betölthető állások listája. A legtöbb esetben önmagában a siketség nem jelent akadályt, bár kétségtelen, hogy olykor többet kell küzdeni egy-egy végzettség, majd állás megszerzéséért, mint másoknak.
Ebben a kérdéskörben gyakran felmerül a nyelvtanulás is. Vajon egy siket ember, akinek az anyanyelven való beszéd megtanulása is nehezített, meg tud tanulni idegen nyelven kommunikálni? Nos, természetesen igen, de tény, hogy ebben sem lesz könnyű dolga.
Ne féljünk kérdezni!
Gyakori probléma a siketek és nagyothallók körében, hogy kellemetlennek érzik, hogy időnként vissza kell kérdezniük, ezért inkább nem teszik. Így viszont nem tudják követni a beszélgetést, ami egy tanórán különösen problémás lehet, hiszen lemaradnak a tananyaggal, egy nyelvórán pedig alapvető ismereteket nem sikerülhet elsajátítani. Ha hallásproblémák miatt nem értjük például a nyelvtani szabályokat, nem fogunk tudni mondatot alkotni, így pedig sosem jutunk el a konkrét beszédig.
Mondjuk el a szükségleteinket a tanárnak!
Mivel nem hallunk úgy, ahogy a többiek, nyilvánvalóan vannak extra szükségleteink, hogy megértsük az órán elhangzott magyarázatokat. Nyugodtan mondjuk el a tanárnak, hogyan tud nekünk segíteni abban, hogy követni tudjuk a tananyagot, és könnyebben megértsük az elhangzottakat. Nem kell attól tartanunk, hogy ez probléma lesz számára, vagy hogy bárkinek is a terhére leszünk. A legtöbb embernek ezek csak apróságok, amiket szívesen megtesz azért, hogy segítsen.
Segíthetünk magunkon is
Természetesen kihasználhatjuk az internet adta lehetőségeket is, ezzel is csak magunknak segítünk. Számos videó található a neten, ahol gyakorolható a kiejtés, megfigyelhető a szájmozgás. Nagy előnyük ezeknek, hogy visszatekerhetők, így akár többször is megnézhetjük ugyanazt a részt, ha szükséges. A telefonokra letölthető nyelvtanuló applikációk is hatalmas segítséget jelentenek a gyakorlásban, a szókincs fejlesztésében.
A valódi kihívást a beszéd jelenti, hiszen siketként az anyanyelvünkön sem mindig egyszerű kommunikálni, nemhogy más nyelven. Ezen csak a gyakorlás segít: merjünk megszólalni, próbálkozzunk minél többet, így egészen biztosan sikerülni fog! A könyvolvasás, a filmnézés, a zenehallgatás a célnyelven is nagyon nagy segítség lehet.