Hogyan kommunikálj hallásveszteséggel élőkkel?

Budapest, Hungary
Hogyan kommunikálj hallásveszteséggel élőkkel?

Mindannyian ismerjük a „hallásvesztéssel élő" kifejezést, de ha valakivel kapcsolatban ezt meghalljuk, nem teljesen tudjuk, mi van mögötte. Nem is tudhatjuk, mivel ez egy elég tág fogalom, az egészen enyhe halláskárosodáson át a siketségig gyakorlatilag bármit jelölhet. Éppen ezért sok ember nem nagyon tudja, hogy kezdjen el kommunikálni egy olyan emberrel, akiről tudja, hogy nem teljesen jó a hallása.

Vajon mennyit hallhat? Ha hozzászólok, meg fogja hallani? Tudunk egyáltalán beszélgetni? Hangosabban kellene beszélnem hozzá? Mutogassak? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülnek fel szinte mindenkiben. Sajnos ennek nem ritkán az a hozadéka, hogy inkább bele se kezdenek a kommunikációba, nehogy kínos legyen. Ez azonban nagyban hozzájárul ahhoz a globális problémához, hogy a siketek és nagyothallók gyakran kirekesztve, elszigetelve érzik magukat. Az integráció nem könnyű, mert az átlagember nagyon kevés információval rendelkezik a témával kapcsolatban.

Könnyebb helyzetben van, akinek folyamatosan romlik a hallása
 

A fenti mondat kissé megdöbbentő lehet elsőre, hiszen mitől is lenne könnyű annak, aki lassan, de biztosan elveszíti a hallását? Nos, viszonyítás kérdése. Neki van ideje hozzászokni, hogy egyre rosszabbul hall, és esetleg időben felkészülhet arra, hogy egyszer nem fog hallani – megtanulhatja a jelnyelvet, szájról olvasni stb. Ez hatalmas előny ahhoz képest, aki például egy trauma hatására egyik pillanatról a másikra süketül meg. Ő tegnap még úgy élt, hogy támaszkodhatott a fülére, ma pedig hirtelen teljes a csend körülötte. Ez azért nehéz, mert ebben az esetben az ember számít a fülére, de sajnos hiába. Idő kell, míg megszokja, hogy nélkülözze a hallását.

Ismerek olyan embert, aki régóta nem hall jól, de hiúsági okokból nem hajlandó hallókészület viselni. Érdekes, hogy kitűnően tudott ehhez alkalmazkodni, azt mondja, megszokta, hogy jobban oda kell figyelnie az emberekre, és halkabban hallja őket. Más kérdés, hogy ez hosszú távon nem szerencsés, mert gyorsabban romolhat így a hallása, mint hallókészülékkel, és egy idő után nem lesz elég a megszokás ahhoz, hogy meghallja, illetve megértse a környezetében lévő embereket. Az esete ugyanakkor jó példa arra, hogy ha lassú a folyamat, könnyebb hozzá alkalmazkodni.

De hogyan is kellene nekifogni a kommunikációnak?
 

Az őszinteség alighanem mindkét fél részéről megkönnyíti a helyzetet. Ha tudjuk, hogy az másik félnek nem tökéletes a hallása, nyugodtan rá lehet kérdezni, hogy milyen mértékű a károsodás, és hogyan tudnánk segíteni a gördülékeny kommunikációt. Ha mi vagyunk azok, akiknek hallásproblémájuk van, nagyon megkönnyíthetjük a másik fél dolgát, ha akár kérdés nélkül is elmondjuk, hogyan tudunk a leghatékonyabban beszélgetni, mire figyeljen a másik. Nincs abban semmi rossz, ha megkérdjük, hogy mindig forduljon felénk, amikor hozzánk beszél, vagy jól láthatóan artikuláljon, esetleg beszéljen lassan és hangosan. Ez mind segít megelőzni jó néhány kellemetlen kört, ami abból adódna, hogy nem értjük egymást.