Hogyan érzékelik a hangokat a hallássérültek?

Budapest, Hungary
Hogyan érzékelik a hangokat a hallássérültek?

A hallókészülék nagyban meg tudja könnyíteni a hallássérültek mindennapjait, hiszen hatékonyabb kommunikációt tesz lehetővé a külvilággal. Mindemellett tisztában kell lennünk azzal, hogy a készülék nem teljesen úgy továbbítja a hangokat, mint ahogy ép hallással halljuk őket. 

Éppen ez az oka annak, hogy a hallókészülékkel élőknek időre van szükségük, mire hozzászoknak az eszközhöz. Eleinte gyakori, hogy nem értik, amit a másik mond, bizonyos hangokat nem ismernek fel, zavaró számukra a sok beszűrődő hang. Ahogy azonban telik az idő, lassan hozzá lehet szokni a készülékhez, így könnyebb vele hallani. Mindazonáltal továbbra is szem előtt kell tartani, hogy a hangok nem ugyanolyanok ezen keresztül – tehát ami például normál esetben nyugtató hangnak számít, az hallókészüléken keresztül lehet kifejezetten idegesítő. És az is egészen meglepő lehet, hogy mely hangok számítanak így nyugtatónak.

Idegesítő háttérzajok
 

Az olyan kellemes háttérzajok, mint a rádióból szóló zene, a madárcsicsergés vagy a vízcsobogás a legtöbb ember számára nagyon nyugtató hatással bírnak. De nem azoknál, akik hallókészülékkel élnek. Az eszköz ezeket ugyanis felerősíti, és folyamatos zavaró tényezőként akadályozzák a beszélgetés, a másik mondandójának megértését, fontos információk meghallását. És gondoljunk bele: felerősítve hallani ezeket a hangokat azért annyira nem lehet kellemes, sőt, kifejezetten zavaró egy idő után. Olyannyira, hogy az ember eljut arra a pontra, hogy inkább kikapcsolja a hallókészülékét, csak legyen már egy perc nyugta.

Mi a helyzet hallókészülék nélkül?
 

Nos, nem mindenki él teljes csöndben a hallókészüléke nélkül. A probléma okától függően előfordulhat, hogy bizonyos zajokat meghallanak a hallássérültek akkor is, amikor éppen nem viselik a segédeszközt. Azt hinné az ember, hogy ők örülnek szinte mindennek, amit még hallanak, de ez nem így van. Hogy egy konkrét példát említsünk, aki a magas hangokat képes meghallani, az őrület határára kerülhet a rádió akadozásától, amikor elveszíti a jelet, vagy éppen keresi, illetve a magas madárcsicsergéstől is. Érdekes, hogy van, aki szerint hallókészülékkel némileg jobb a helyzet, de ők sem tudják a madárcsicsergést kellemes, pihentető hangnak hallani, ellentétben a jól halló emberek többségével.

Legalább hallok valamit…
 

Tény, hogy azok, akik fokozatosan veszítik el a hallásukat, még az idegesítő hangok hallatán is igyekeznek inkább arra gondolni, hogy legalább ezt még meghallják. Igaz, sovány vigasz, ha éppen az őrületbe kerget egy hang, de talán ez a gondolat segít elviselhetőbbé tenni. És persze ott vannak azok a zajok is, amik kimondottan ellazítanak, akkor is, ha hallásvesztéssel küzdünk. Vannak persze kifejezetten relaxáló hatással bíró hangok is, a hallássérültek számára ugyanúgy. Ilyen sokaknak a pattogó tűz hangja – ez valami mélyebb hang, így nem zavaró a számukra. Persze egyénileg eltérhet, hogy kit mi zavar, és mi nyugtat meg.