Hallássérült tanár a diákok kedvence?
Budapest, Hungary 14 jún. 2018
Hallássérült tanárként kiváltságos lehetőséget kaptam, hogy a diákokat már egészen fiatal koruktól kezdődően empátiára és a hallássérülés megismerésére, elfogadására neveljem. Alapvetően mindig vonzott a tanítás, és úgy hozta az életem, hogy három évig taníthattam siket oktatóként mint gyakornok, majd általános iskolai tanár.
- markbarnard írása
Hogy történt mindez? Az iskola igazgatója egyszer átjött és azt mondta, figyeli egy ideje a gyerekekkel való foglalkozásaimat, és arra gondolt, szívesen megnézné, mit tudok kihozni belőlük iskolai környezetben. Ez megváltoztatta az oktatásom irányát, és végül kiegészítve a tanulmányaimat rövid időre egy felkészítő iskolában oktathattam.
Összegyűjtve a tapasztalataimat most jöjjön néhány tipp azoknak, akik hozzám hasonlóan hallássérüléssel küzdenek, de szívesen csatlakoznának a világ egyik legnemesebb szakmájához, a tanításhoz.
Húzd meg a határokat
Függetlenül attól, hogy van-e bármi, ami képességeidben korlátoz, még az elején meg kell, hogy húzd a határokat. A gyerekek imádják húzogatni az oroszlán bajuszát, feszegetik a határokat, így ha meg akarod kímélni magad a konstans fejfájástól, már az elején egyértelműen tisztáznod kell a viszonyokat. Siket tanárként kiemelt figyelmet kell fordítanod a szabályok meghatározására, főleg ami a kommunikációt illeti, így érdemes már az elején leszögezni, hogy például ha bárki bármit is szeretne, akkor azt, mielőtt szóra nyitja a száját, kézfeltartással jelezze.
Minden osztályban vannak diákok, akik nemcsak vezéregyéniségek, de a határok feszegetésében is élen járnak. Velük jó, ha már a kezdetekkor tudatod, mi a harci helyzet, és mindvégig következetes is maradsz. A problémás magatartás mielőbbi megismerése a legjobb módszer arra, hogy tudd, hogyan kezeld a nebulót, és mielőbb rájöjjön, teljesen felesleges a küzdelem. Ha visszagondolsz saját gyerekkorodra, bizonyára te is emlékszel, hogy a kedvenc tanáraid, még ha szigorúak is voltak, micsoda hírnevet vívtak ki azzal, hogy bár keményen megszabták az elvárásokat, emellett szórakoztatóak voltak és szinte az összes diáknál célt értek. A gyerekek a te esetedben is mérlegelni fognak, és ha jól csinálod, jó hírnevedet sokáig megőrizheted. Ehhez mérd fel a terepet és vizsgáld meg, hogy minden körülmény adott-e ahhoz, hogy elérd kitűzött céljaidat.
Légy őszinte
A gyerekek alapvetően elragadóak. Kíváncsiak, megbocsátók és a felnőttekkel szemben nem ítélnek el hallássérülésed miatt. Sőt! Mindent tudni akarnak róla, és érdeklődve hallgatják a sztorijaidat. A kicsik figyelmesek, és ez egy nagyon klassz lehetőség, hogy tanárként szélesítsd a látókörüket és változtass a dolgokhoz való hozzáállásukon. Másrészt korrekt dolog, ha már az elején beszélsz hallássérülésedről és felkészíted őket arra, hogyan kommunikáljanak veled a közös munka hatékonyságának érdekében.
Arra viszont feltétlenül ügyelni kell, hogy felvállalva hallássérülésed akadhatnak olyanok is, akik résként élik meg a helyzetedet, és megpróbálnak vele visszaélni. Figyelj ezekre a diákokra, és már az elején törd le a kis szarvukat, hogy eszükbe se jusson később kijátszani ezt az ütőkártyát, visszaélve hallássérüléseddel. Ez az a pont, ahol határozottnak és következetesnek kell lenned, arról nem is beszélve, hogy ha ügyesen kezeled a helyzetet, meghatározó benyomást tehetsz rájuk pozitív értelemben, ami életre szóló tapasztalás lesz empatikus készségük fejlesztését illetően.
A hallássérülés kiaknázása
Tekints hallássérülésedre úgy, mint egy technikai eszközre, ami a tanítást támogatja, inspirál és új utakat feltárva fejleszti a diákok empátiáját. Amikor ezt teszed, légy nagyon óvatos a határok betartatásával! Tanárként vagy ott, nem haverként, de még így is rengeteg lehetőség áll rendelkezésedre, hogy a gyerekek megértsék és azonosulni tudjanak a különböző helyzetekkel.
A foglalkozások során rámutathatsz a látásromlással, a mozgásszervi sérüléssekkel küzdők problémáinak hasonlóságaira, vagy akár egy kéz-, és lábtörésre, amelyekkel párhuzamot vonva még inkább szélesíted a gyerekek látásmódját. A különböző eseteket modellezve a gyerekek össze tudják majd hasonlítani a fogyatékossággal élők helyzetét sajátjukkal, és egyrészt különbséget tudnak tenni, valamint azt is megtanulják, hogyan nyújtsanak segítséget a sérüléssel élők számára.
A tanítás során rájöttem, hogy az egyetlen dolog, amire szükségem van ahhoz, hogy a gyerekek sikeresek legyenek, az az önbizalom kialakítása és fejlesztése. Túl a tantárgyakból megszerzett tudáson, túl a tehetségen, a készségeken, az önbizalom az, ami a diákokat hajtja és képessé teszi őket az igazi, szenvedéllyel történő tanulásra.
Építs jó kapcsolatot a kollégákkal
Minden oktatási környezetben alapvető, hogy jó kapcsolatot ápoljunk kollégáinkkal. Hiszen a célok ugyanazok, annyi különbséggel, hogy hallássérülésünk miatt számos oka lehet annak, miért is kiemelten fontos ez számunkra. Ahhoz, hogy jó munkát tudj végezni, fontos, hogy az iskolai környezet is támogassa hallássérülésed, így célszerű a vezetőséggel egyeztetni azon eszközöket illetően, amelyek akár a Roger Inspiro rendszer, megkönnyítik a munkavégzésed és hatékonyan támogatják mind a gyerekekkel, mind a kollégáiddal való kommunikációt.
Állítsd magad mellé a szülőket
Az eredményes oktatás alappillére, hogy ne csak a diákokat és a tanárokat, de a szülőket is bevonjuk a tanulásba. Ha jól tudsz velük csapatban dolgozni, az biztosítja a hatékony tanulást és lehetőséget a közös sikerek elérésére. Igyekezz jól működő szakmai kapcsolatot kialakítani diákjaid szüleivel, és ossz meg velük minden olyan információt, ami a te munkádat is segíti.
Ha a szülők megkérdőjeleznék szakmaiságodat vagy hozzáértésedet hallássérülésed miatt, ne késlekedj bevonni az intézmény vezetőségét. Ha ilyen helyzetbe kerülsz, kezeld azt tisztelettel és őszintén, de mindenképpen törekedj arra, hogy a helyzet – ami legtöbbször csupán félreértésből vagy információ hiányosságából fakad – mielőbb megoldásra kerüljön. Életünk során folyamatosan találkozunk előítéletekkel, de csakis rajtunk múlik, hogyan kezeljük azokat.
Befejezésként sok sikert kívánok ezen az izgalmas utazáson! A tanári pálya szép karrier lehetőségét hordozza magában, és hosszú távon meghatározza a gyermekek életét és felnőtté válását szerte a világon! Élvezd hát az utat, és örülj, hogy a gyermekek fejlődésének részese lehetsz!