Hallássérült kicsi Raina utazása

Budapest, Hungary
Hallássérült kicsi Raina utazása

Amikor a szülészeten a nővér kitolta Rainat a mózeskosárban, hogy elvégezzék élete első, újszülött hallásvizsgálatát, csak annyit mondtam: „Gyerünk kicsi lány, ez lesz életed első tesztje!”.

-  Morgansnook írása

Negyvenöt perccel később a nővér rossz hírrel tért vissza: „A teszt eredménytelen lett. Tízből kilencszer ez azért van, mert folyadékkal telt a fül, így holnap megismételjük a vizsgálatot.” – mondta a nővér.

A következő két hétben kétszer ismételték meg a hallásszűrést, de az eredmény mindegyik vizsgálat esetében ugyanaz volt és senki sem tudott nekünk egyértelmű választ adni. Azt javasolták, keressünk fel egy audiológus szakembert. Így is tettünk: egy hónapos volt Raina, amikor az audiológus ABR tesztet végzett nála. Az arcáról egyértelmű volt a válasz és tudtam, hogy ez semmi jót nem jelent. 

Az orvos az ABR vizsgálat alapján megállapította, hogy Raina mérsékelt, kétoldali idegi halláskárosodással küzd, és a kérdésemre, hogy mit kell ilyenkor tenni, az orvos fül-orr-gége vizsgálatot, és hallókészülék viselését javasolta.

Hogyan oldjuk meg?
 

Specialistát találni a mi környékünkön nem egyszerű. A legközelebbi gyermek fül-orr-gégész háromórányi autókázásra van tőlünk, de nem tudtunk mást tenni. Fogtuk magunkat, és az időpont egyeztetés után útnak eredtünk, közben keresztbe tettük az összes páros szervünket reménykedve, hogy végre kapunk valami konkrét választ.

A fül-orr-gége vizsgálat eredménye alapján az audiológus megállapította, hogy Raina hallásvesztése nem szindrómás, így az orvos hallókészüléket javasolt, aminek a folyamatát szerencsére még ott akkor el is tudtunk indítani. Az orvos további specialistákat is ajánlott, és azt mondta, jó lenne, ha Rainat látná genetikus, radiológus és szemészorvos is. A fül-orr-gége vizsgálat során különböző kérdésekkel bombáztam az orvost a jövőt illetően, mire ő megnyugtatásként elmagyarázta az „1-3-6” szabályt: hallásszűrés 1 hónapon belül, diagnózisok 3 hónapon belül, beavatkozások 6 hónapon belül.

Elmondta, hogy azok a gyerekek, akik 6 hónapon belül megkapják hallókészüléküket, ugyanúgy fejlődik a nyelvi képességük, mint az azonos korú társaiké. Óriási megnyugvást éreztem, amikor a doktor ezt mondta, hiszen ez azt jelentette, hogy a hallókészülék egyáltalán nem befolyásolja majd a fejlődését, tekintettel arra, hogy időben megkapja ezt a fajta technikai támogatást. Ez a válasz felülmúlta minden várakozásomat, így nem is volt számomra kérdés, hogy a kislány amint lehet, megkapja élete első kütyüjét.

A kicsi tündér első hallókészüléke
 

A gyermekorvos felhívta a biztosítót, így sikerült elintéznünk, hogy mindent helyben elintézzünk, ami a hallókészülék beszerzésével volt kapcsolatos. A hatékony ügyintézésnek köszönhetően pontosan három hónap múlva Raina megkapta élete első hallókészülékét. A kérdés csak annyi volt, milyen színben szeretnénk. Az elém tett lapon különböző színek pompáztak, és én a szivárványszín mellett döntöttem.

Fülillesztéknek rózsaszínt, lilát és apró csillámokkal díszített kéket választottam. Maga a készülék a Phonak Sky V modellje lett, ezüst kivitelben, hiszen az ezüst tökéletesen illeszkedik bármelyik színű fülillesztékhez.

Az első néhány nap a szoktatásról szólt. Mindkettőnk számára. A csecsemők általában nagyobb figyelmet kapnak mindenhol, főleg nyilvános helyen, és ez velünk sem volt másként. Így, hogy az én bébim hallókészüléket viselt, még nagyobb figyelem szegeződött ránk mindenfelől. Mint egy mantra, úgy ismételgettem magamban, hogy türelem, mosolyogj, légy pozitív, mert nagyjából percenként érkezett a kérdés: „Juuujjjj, mi az ott a baba fülében?”

Raina most kilenc hónapos, és nagyon szépen hozzászokott már a hallókészülék viseléséhez. Különleges figyelmet szentel a kis kütyüjének és gügyög, csacsog szépen, és ez idő alatt már én is szépen hozzá edződtem a kérdésekhez. Hálásak vagyunk a hallástechnológiának, hogy segítségével Raina halló-, és nyelvi képességei a vele egykorú társaihoz hasonlóan gyönyörűen fejlődnek. Hálásak vagyunk, és most már csak erre fókuszálunk.