Eric Clapton beismerte hallássérülését
Budapest, Hungary 15 jan. 2018
A gitár legenda, Eric Clapton több zenésztársához hasonlóan bevallotta, hogy a hosszú évek során elszenvedett nagy zajnak köszönhetően ő is hallássérüléssel küzd.
A 72 éves gitár-zseni, aki többek között a világhírű „Wonderful Tonight” és a „Tears in Heaven” dalok szerzője és előadója a BBC-nek elmondta, hogy zaj okozta hallássérülése miatt igencsak küzd a zenéléssel. „Meg fogok süketülni. Tinnitusszal küzdök, így csak a kezeimre hagyatkozom gitározás közben.” – nyilatkozta a gitáros a BBC Radionak egy londoni fellépést megelőzően tavaly nyáron. „Úgy értem, remélem, hogy az emberek megértik majd, és így fognak rám nézni, nem pedig úgy, mint valami különlegességre, még ha tisztában is vagyok azzal, hogy ez már az életem egy része, mert saját magam számára is hihetetlen, hogy ezzel együtt még mindig itt vagyok.”
Rock You Baby!
A háromszoros Rock and Roll Hall of Fame – sztár ezzel a beismerésével csatlakozott azon rock sztárokhoz, akik a zene iránti rajongásuk és zenészi pályafutásuk eredményeképpen ma már előrehaladott, zaj okozta hallássérüléssel küzdenek.
Legutóbb Brian Johnson, az AC/DC énekes-dalszövegírója döntött úgy, hogy hallássérülése miatt lemondja a zenekar turnéját. Bár továbbra sem kap elég nyilvánosságot a zaj által kialakult hallássérülés veszélye, Eric Claptonhoz és Brian Johnsonhoz hasonlóan több zenész is szenved a tinnitusztól. A The Who díjnyertes brit rockgitárosa, énekese, dalszövegírója és zeneszerzője, Pete Townshend, a The Antlers együttes 31 éves dalszövegírója Peter Silberman, és a világhírű Will.i.am, Ozzy Osbourne, vagy akár Sting is hasonló problémákkal küzdenek.
Rockzenészek hallókészülékkel
Néhány zenész hallássérülésük kompenzálásaként bár a hallókészülék mellett döntött, igazi kihívást jelent számukra agyuk trenírozása, hogy a zenét a múlthoz hasonlóan hallják, érezzék és játsszák hallássérültként is. „A zaj okozta hallássérüléssel az az óriási baj, hogy amikor kialakul, gyakran már túl késő, ráadásul visszafordíthatatlan, és ami a legrosszabb, hogy életfogytig tart.” – mondja a siket zenész, Eloise Garland, majd folytatja: „Azt hiszem, az ilyen típusú információk, az oktatás hiánya és a látszólagos közöny a legdominánsabb tényezők a zenészek esetében, amivel pedig sokat tehetnének hallásuk egészségéért.”
Dübörgő decibelek
Két perc csupán egy rock koncerten 110dB hangerő kíséretében csápolva, és a zaj már sérülést is okozott hallásunkban, ezt mondja a Hear to World Foundation kutatása. A Gibson.com is beszámolt egy érdekes adatról, miszerint egyszer, még a ’80-as évek elején előfordult, hogy az AC/DC „Back in Black tour” koncertjén a szakemberek 130dB-es, szó szerint fülsiketítő zajt is volt, hogy mértek.
A Purdue University vizsgálatai szerint 130dB egyenlő azzal a hanghatással, amit egy 50 lábnyi távolságra lévő katonai sugárhajtású repülőgép felszálláskor kibocsátott hangja okoz, durva fájdalmakat mérve hallószerveinkre, éppen hogy nem szakítva át a dobhártyát, ami 150dB-nél viszont már megtörténik.
Megelőzés és védelem
Olyan zajkitettségben, amit egy rock koncert mér ránk, fontos, hogy használjunk füldugót, és hallásunk védelmének megőrzése érdekében biztonságos távolságot tartsunk a zaj forrásától. A koncert után érdemes pihentetni hallószerveinket, és kikapcsolni minden hangforrást és zajt magunk körül, megadva fülünknek azt a minimum 10 óra pihenést, ami a következő, hasonló hangélményig feltétlenül szükséges.
Eric Clapton úgy nyilatkozott, amennyire csak tudja, folytatja a zenélést még akkor is, ha hallássérülésével új irányt is vett az élete. „A körülményeket figyelembe véve megteszek minden tőlem telhetőt, és folytatni fogom a stúdió munkát, mert semmiképpen sem akarom elveszíteni az érdeklődésemet és eljutni odáig, hogy hallássérülésem miatt rosszul érezzem magam a bőrömben.”