Egyoldali hallássérülés - sokoldalú hallástechnológia

Budapest, Hungary
Egyoldali hallássérülés - sokoldalú hallástechnológia

Az egyoldali hallás gyakran nem vehető észre egészen addig, míg a gyerek nem kezd közösségbe járni. Pontosan ez volt a helyzet a hétéves Callie esetében is.

-  Kirsten Brackett írása

Callie a kicsi lány
 

Amikor Callie Huerta megszületett, ugyan végeztek nála újszülötti hallásvizsgálatot, de az nem mutatott semmi rendelleneset, így a szülők azt gondolták, Callie hallása rendben van. Mint minden gyereknél, Callie esetében is előfordult, hogy hol figyelt arra, amit a szülők mondtak neki, hol kevésbé reagált, de amikor a kislány elkezdett beszélni tanulni, láthatóan problémát jelentett számára a hallás, ezért a szülők 6 éves koráig beszédterapeutához hordták. Az óvodai időszak alatt egyre tisztábbá vált, hogy valami gond van a kislány hallásával, ami csak akkor derült ki egyértelműen, amikor iskolás korú lett és elvégezték a hallásszűrést. Ekkor a vizsgálat már egyértelműen kimutatta, hogy Callie egyik fülére hallássérült, és nemcsak teljesen megsüketülhet a jobb fülére, de a másikra is elveszítheti hallását.

A szülők sokkot kaptak, amikor a CT vizsgálatot követően megtudták az eredményt, amit egy depresszív időszak követett, azzal viszont tisztában voltak, hogy a helyzetet muszáj lesz valahogyan kezelni, és ez így tovább nem maradhat. Már annak is örültek, hogy kiderült a probléma, így legalább már az okot tudták, ami alapján nekiláthattak megkeresni a megoldást. Elsőként a lehetséges hallástechnológiai eszközökről informálódtak, majd körülnéztek a hallássérült közösség által nyújtott támogatási lehetőségeket illetően.

Egyoldali hallássérülés - de mi a megoldás?
 

Callie egy évvel ezelőtt kapta meg Phonak Sky V hallókészülékét, ami tökéletesen passzol iskolai aktivitásához. A kislány emellett Roger-rendszert is használja, ami a csoportos foglalkozásokat tekintve óriási segítséget nyújt neki a kommunikációban, arról nem is beszélve, hogy szégyenlőssége az eszközök használatával hipp-hopp elillant. A tanára szerint imádja az órákat és aktívan részt is vesz rajtuk azóta, hogy használja a Roger-család eszközeit. A szülők – sokakhoz hasonlóan – támogatást találtak a közösségi média felületein is, és látva a megannyi vagány megoldást, ahogyan mások is viselik hallókészüléküket, ma már azt mondhatják, a hallástechnológia gyökeresen megváltoztatta Callie életét. A közös utazásból természetesen a szülők sem maradnak ki: ahol tudják, támogatják kislányukat, és azt tanítják, hogy legyen nagyon büszke hallókészülékére, és ossza meg bátran a hallássérülésével kapcsolatos történeteit, kalandjait.

Csak a hallássérülés egyoldali. A szülői támogatás soha!
 

Callie szülei felkarolták kislányuk helyzetét és rengeteget segítenek neki abban, hogyan vállalja büszkén egyoldali hallássérülését és azt is, hogy hogyan beszéljen róla. A suliban a kislány mostanában már rendszeresen mesél osztálytársainak és tanárainak a hallókészülékéről, amit a kis társai mindig feszült figyelemmel hallgatnak, érdeklődőek és mindig egyre többet akarnak róla megtudni. Minden gyerek azt kérdezi a tanártól, hogyan lehetnének ők is olyan szuperhősök, mint Callie.

Callie édesanyja, Ellen szintén megragad minden lehetőséget a tájékoztatásra. Így történt ez akkor is, amikor ő és kislánya bementek egy boltba, ahol egy kisfiú meglátva Callie hallókészülékét csak annyit mondott saját anyukájának: „Huu… ez fura.”, mire az édesanyja csupán annyit válaszolt: „Hallókészülék. Tényleg fura.”

Ellen megosztotta a tanulságos helyzetet Instagram profilján, ahol leírta azt is, hogyan kezelte ezt a helyzetet, támogatva természetesen kislányát. „Callie vesztesnek érezte magát. Kínos volt számára a helyzet és láttam az arcán, hogy szomorú, így odamentem a kisfiúhoz, és azt mondtam: „Ő Callie és hallókészüléket visel, mert ez segít neki abban, hogy úgy halljon, mint egy szuperhős. Neki mágikus hallóképességei vannak, és ezért ő a legmenőbb gyerek, akit a világon ismerek.” – majd odébb mentünk. Amikor beállítunk a sorba, Callie hozzám fordult, és azt mondta: „Szeretlek anya. Köszönöm.” Úgyhogy kedves szülők, a ti feladatotok, hogy jóra és kedvességre neveljétek a gyerekeiteket. Tanítsátok őket. Beszélgessetek velük.”

Bár a bátorítás és a támogatás sokszor nehéz munka, ezekért a pillanatokért mindig megéri. Ellen elkötelezett lánya hallássérülése mellett annak érdekében, hogy az a „normális” életet jelenthessen Callie számára. Amikor a kislány szeretné, hallókészülék-mentes napot tartanak, csak hogy érezze, milyen a halló gyerekek élete. Természetesen nagyon fárasztó ez ilyenkor az édesanya számára, plusz még ott van a házimunka is, mégis hihetetlenül inspiráló, ráadásul a kislány mindig nagyon pozitív és sosem panaszkodik.

Mindent egybevetve Callie önbizalma a hallókészülékével és a hallástechnológia eszközeivel határozottan gyarapodik, ráadásul imádja a színes kütyüjeit, amit büszkén mutogat kis társainak is. 

A család – támogatva Callie-t – épp most kezdte el a jelnyelv tanulást, és kíváncsian várják, milyen pozitív hatásokat fog ez jelenteni majd mindennapjaikra, ha ötvözik jelnyelv tudásukat a hallókészülék technológiával.