Az anyatejes babáknál ritkább a fülfertőzés
Budapest, Hungary 03 jún. 2016
Aki picit beleásta már magát a szoptatás témájába (akár azért, mert van gyereke, akár azért, mert érdekli a téma), az tudja, hogy hatalmas előnyt jelent, ha valaki anyatejjel tudja táplálni a gyermekét. Az anyatej egy kisbaba legtermészetesebb tápláléka, és számos pozitív hatással van a szervezetére.
Kutatások bizonyítják például, hogy az anyatejes babák ritkábban betegek, mint a tápszerrel táplált társaik. Ehhez kapcsolódik némileg az is, amit nemrég írtak le egy tanulmányban: a szoptatott babáknál ritkább egy fülfertőzés esélye, mint egy tápszeres babánál. A tanulmány azonban ennél is tovább megy: az anyatejjel ugyan, de cumisüvegből táplált babák esetében is gyakrabban fordul elő fülfertőzés, mint azoknál, akik közvetlenül az édesanyjuk melléből táplálkoztak/táplálkoznak.
A tanulmány során azt állapították meg, hogy már egy hónapig tartó anyatejes táplálás esetén is 4 százalékkal csökkent az esélye egy fülfertőzésnek. Azoknál a babáknál azonban, akiket 6 hónapig szoptattak, már 17 százalék volt a csökkenés. Ehhez képest 14 százalékkal volt valószínűbb a fülgyulladás azoknál, akik lefejt tejet kaptak cumisüvegből 1 hónapig, és 115 százalékkal azoknál, akik 6 hónapig. Nem teljesen világos még, hogy mi lehet a különbség ilyen szempontból a szoptatás és a cumisüveges táplálás között – talán valami olyasmi lehet a kulcs, hogy az üveget másképp kell szívni, és negatív nyomás alakulhat ki, miközben szívja a baba. Ez a negatív nyomás hathat a középfülre, és ez már kapcsolódhat ahhoz, hogy gyakoribbak a fülfertőzések.
Gyakori probléma a fülgyulladás
A gyerekek körében elég gyakori gond a fülgyulladás, és minél kisebbek, annál nagyobb eséllyel fordul elő. Ez az oka annak, hogy a pici babákra szinte mindig kell sapka, ha kivisszük őket, az újszülöttekre még nyáron is. Vigyázni kell továbbá, hogy a baba soha ne legyen huzatban, és fürdetéskor is érdemes ügyelni, hogy minél kevesebb víz érje a baba fülét. Ha megtörtént a baj, és a fül begyullad, azt elég hamar észre fogjuk venni: mivel meglehetősen fájdalmas dolog, gyermekünk alighanem keserves sírással fogja jelezni, hogy valami nagyon nem jó. Ha a fülre gyanakszunk, mert a csecsemő például piszkálja, könnyen meggyőződhetünk róla, hogy igazunk van-e: nagyon óvatosan meg kell nyomni a fül porcát. A pici valószínűleg sírással fog reagálni, ha fáj a füle.
Lehetnek szövődmények
A fülgyulladással nem csak az a probléma, hogy nagyon fáj, habár kétségtelen, hogy ez sem elhanyagolható tényező. Ami igazán veszélyes, azok a vele járó lehetséges szövődmények. Ha ugyanis a fülgyulladást nem kezelik ki rendesen, folyamatosan vissza-visszatérhet. A gyógyulás így nagyon hosszúra nyúlik, másrészről megnő a szövődmények kialakulásának kockázata. Ezek pedig igen súlyosak lehetnek, és a történet vége akár tartós hallásvesztés is lehet. Éppen ezért nem szabad a fülfájást félvállról venni: ha csak a legkisebb gyanú is felmerül, hogy gyermekünknek fáj a füle, azonnal forduljunk orvoshoz. Mindenképpen jelnek tekinthető, ha babánk sírós, rosszkedvű, láthatóan nem érzi jól magát, és gyakran piszkálja a fülét, esetleg eldönti oldalra a fejét.