Ezek ugye teljesen másképpen működnek, mint a hallókészülékek, nem a hangok felerősítésével segítenek, hanem egy komoly műtéti beavatkozás során elektródasort helyeznek a belső fülbe, a csigába, ahova egy külső egység juttatja az elektromos jeleket,
mint a hangok átalakított formáját, és így, Ő idegi hallásvesztett is hallhat az orvostudomány és a technológia összefogásának köszönhetően. 

Leírva talán egyszerűnek tűnhet, de embert próbáló időszakon vagyunk túl. Kezdve azzal, hogy ehhez az operációhoz szükséges a belső fül csontos-és lágy szöveteinek a vizsgálata, CT és MRI segítségével. Viszont mivel ez mozdulatlanul kivitelezhető, így ezt is csak altatásban végezhetik - ilyen pici gyerekek esetében - amihez viszont teljesen egészséges állapot szükségeltetik, ami nálunk első alkalommal egy kis nátha miatt meghiúsult, így a következő alkalomra már nagyon óvatosan készültünk, kerülve a gyerektársaságot, sokat kuncogtunk azon is, hogy ha játszótérre mentünk, és esetleg jött másik apróság is, Mi azonnal szedtük a cuccainkat, így valószínűleg kissé antiszociális szülőknek tűnhettünk, de mindent a cél érdekében, nem hiányzott egy fertőzés és a vele járó csúszás. 

Végül csak eljutottunk a vizsgálatokig, minden simán ment, és utána nagyon hamar megkaphattuk a műtéti időpontot, már csak pár hetet kellett "kibírnunk" betegség-mentesen. Mondanom sem kell, egyetlen tüsszentésre összerezzentünk, adagoltuk a vitaminokat, próbáltuk erősíteni az immunrendszerét. A túlféltés szerencsére meghozta a várt hatást, május 31-én, másfél évesen Arnold megkapta a cochleáris implantátumainak a belső egységeit, Szegeden, egy 3,5 órás műtét eredményeképpen Professzor Rovó László irányításával. Mi közben tövig rágtuk a körmeinket, és életünk egyik legmeghatározóbb pillanata volt az, amikor a karunkban vittük le a már kissé elkábult Gyereket lifttel, majd adtuk át a műtősnek, elcsukló hangon kérve, hogy nagyon vigyázzanak rá...utána pedig összeölelkezve nyeltük a könnyeinket és számoltuk vissza a perceket, "mikor hozzák már?". 

Végül megérkezett, fején fehér turbán a kötésből, a két számmal nagyobb kórházi ruha még inkább törékenyebbnek mutatta egész lényét. Éppen ébredezett, oxigén-maszkot kellett az arcához tartanunk, ami nem tette egyszerűvé a helyzetünket. Visszaaludt, majd kis idő elteltével ivott, majd amikor lehetett szopizott is. A nap nagy részét csukott szemmel töltötte, majd másnap, reggel ötkor, ébredés után, kipattant az ágyból, és mintha mi sem történt volna, elkezdett rohangálni, átpakolni a gyerek-bútorokat, kíváncsiskodni, huncutkodni a nővérekkel, vagyis mindent úgy, ahogy egyébként is tenné, Mi pedig felsóhajthattunk, "túl vagyunk rajta". 

A regenerálódás, főleg ilyen piciknél hipp-hopp végbemegy, a műtét során csupán egy kb. 3 cm-es vágást ejtettek Arni fültövében, felszívódó varratokkal, így Nekünk sok dolgunk nem volt. Talán annyi, hogy 2 héten keresztül óvjuk mindentől, főként víztől az érintett területet. Ugye, ennél az eljárásnál a belső rész csak egy külső egységgel együtt funkcionál, amit kereken 4 héttel az operáció után helyeztek fel és kapcsolták be. Kicsit tartottunk ettől a közbeeső időszaktól, lévén, hogy Arni előtte hallott már a hallókáival, és ekkor nem szabadott felhelyezni őket a seb miatt, így nem tudtuk hogyan viseli majd a csendet, de valójában szinte mindent ugyanúgy tett, mint addig. Szövegelt, figyelt, kommunikált folyamatosan. Ugye tudni kell, hogy főleg ilyen korban még, a babák hihetetlen jól tudnak kompenzálni, mindenféle apró részletre figyelnek és esetlegesen a hangok nélkül is teljes értékűen tudnak részt venni a családi mindennapokban.

Aztán eljött az aktiválás napja, minden bizonnyal sokatok látott már megindító videókat arról, ahogy egy baba először hallja meg a szüleit..esetünkben ezt felejtsétek nyugodtan el. Egyrészt Arni hallott korábban is a hallókészülékeivel, bár ugye nem tudhatjuk biztosan, hogy mennyit és hogyan, másrészt elég nyűgös volt, igazi kánikulai nap, jöttek a szemfogai is, és ha ez nem lenne elég, ahogy megérkeztünk a klinikára, meg is töltötte a pelenkáját...így ilyen körülmények között igencsak üvöltősre sikerült a bekapcsolás, közben  rengeteg infót kaptunk a készülékről és a tartozékairól, amire igyekeztünk azért figyelni, már amennyire Arnold engedte. 

Nehéz első napok következtek, ki kellett tapasztalni hogy a legkényelmesebb Arni fején az implant, mágnes rögzíti egyébként a külső részt a belsőhöz, ez elsőre túl erős lett, és ilyenkor igencsak bánthatja a bőrét is, de ezt is megoldottuk, Apák Gyöngye házilag barkácsolt egy filc karikát a külső részre, majd a kicsit hosszú kábeleket egy bicikli-gumi belsővel kötöttük össze, és végül sikerült egy fejpántot is beszereznünk, amivel a mindennapok még egy kicsivel egyszerűbbé váltak. A szükség igencsak kreatívvá tesz, a szülőket különösen. Arni egyébként az első pillanattól kezdve hihetetlen ügyesen viselte az új készülékeit. Ugye egyrészt a megszokta már a hallókészülékei miatt, hogy van valami a fülein, illetve, ha jó a beállítás, akkor igenis több infóhoz jutnak általa, így egy örök kíváncsi 1,5 éves még külön kéri is, ha esetleg alvás után nem kapja vissza őket azonnal. Még az elején vagyunk, de pl. ha a háta mögött nyomunk össze egy palackot, egyértelműen felkapja a fejét, illetve az elektromos fogkefe hangjára is mindig felfigyel. Kis dolgok ezek bárki másnak, de hatalmas lépések Számunkra a hangok varázslatos világába.

Legközelebb elmesélem hogyan reagáljuk le az emberek sokszor tolakodó tekintetét és persze hogyan folytatódik Arni hallás-és beszédfejlődése.