A Kaliforniai álom hangmérnöke Phonak Earpiece-t használt a forgatáson

Budapest, Hungary
A Kaliforniai álom hangmérnöke Phonak Earpiece-t használt a forgatáson

A Phonak ultra diszkrét kommunikációs rendszere, a Roger Earpiece segítette a La La Land (Kaliforniai álom) című, többszörös Oscar-díjas film készítőit a munkájuk során. Steve A. Morrowt, a hangmérnököt legalábbis mindenképpen hozzásegítette ahhoz, hogy ilyen lenyűgöző és magával ragadó zenei hátteret tudjon létrehozni.

Morrow és kollégái, Andy Nelson és Ai-Ling Lee számos szakmabeli elismerésre kaptak jelölést a kiváló filmzene miatt. A La La Land egy musical, ami lenyűgöző könnyedséggel vált át a párbeszédekből a betétdalokba – ennek megvalósítása persze igen komoly kihívás elé állította a hangmérnököket.

A kihívást azok a hosszú, egyébként elképesztően jól sikerült részek jelentették, melyekben énekelnek egy dalt, közben táncolnak, emellett pedig egy jelenet is kibontakozik. Ezeknek a daraboknak egy egységet kellett formálniuk, a rendező elképzelése szerint. Magyarán, élővé kellett varázsolniuk ezeket a jeleneteket.

Ez volt az a pont, ahol a Phonak Earpiece belépett a képbe, ugyanis mikor a rendező részéről elhangzott a „próbáljuk meg élőben” utasítás, a hangmérnökök ezeket használták. Morrow elmondása szerint mindig volt nála 10 darab ilyen készülék, hogy biztosan kéznél legyenek, amikor szükség van rájuk.

A Phonak Earpiece lehetővé tette viselőik számára, hogy sokkal jobban kifinomultabban hallják a hangokat. Ez elősegítette, hogy olyasmiket is meghalljanak, amiket normál esetben nem biztos, hogy észrevettek volna, és így még tökéletesebbé tehették az egész produkciót.

Egy példa a Phonak Earpiece egyéb használatára:

Van egy jelenet a filmben, mikor Emma Stone vacsorázik egy étteremben a barátjával és a testvérével. Ebben a jelenetben Emma fejében egy emlék jár, amikor egy bizonyos zenére kocogott, és ez valóban arra készteti, hogy elfusson.

Ebben a szituációban Emma Stone fülében volt egy Earpiece, de csak az övében. Így a kulcsfontosságú pillanatban csak ő hallhatta a zenét, ami a jelenet szerint futásra késztette, ettől pedig az egész hitelesebb lett. A filmben még számos olyan jelenet volt, melyben a Phonak kommunikációs rendszere segített abban, hogy minél tökéletesebb legyen az eredmény. 

Morrow egyébként 2001 óta használja munkájához a Phonak eszközeit, és nagyon megbízhatónak tartja őket. 

A Phonak piacvezető a Roger kommunikációs rendszerek terén. Tavaly jelent meg a Roger Earpiece névre keresztelt modell, ami a Phonak által szabadalmaztatott hangfeldolgozó technikán alapul. Ez minden korábbinál tisztább hangzást kínál, kicsi, könnyű és rugalmas felépítéssel rendelkezik, ami széleskörű használatot tesz lehetővé.