A csodák piros Phonak hallókészülékkel érkeznek!

Budapest, Hungary
A csodák piros Phonak hallókészülékkel érkeznek!

Az a nap, amikor James Rios megkapta első hallókészülékét, az volt az első alkalom édesanyja, Carrie Rios életében, amikor nevén szólította a fiát, és ő elfordítva a fejét nyílegyenesen és pontosan az anyjára nézett, majd elmosolyodott. És az volt az a nap is, amikor James élete gyökeresen megváltozott.

Amikor a most három éves James újszülötti hallásvizsgálata sikertelen lett, a szülők kitartóan újra és újra erőltették a választ kérdésükre, hogy miért lett eredménytelen a teszt, majd két éves korában „végre” enyhe egyoldali hallássérülést diagnosztizáltak.

Az első sikertelen újszülötti tesztnél az orvos úgy gondolta, csak folyadékkal telt a hallójárat, és talán elegendő lesz, ha azt kitisztítják. A következő évben újabb teszt következett, ahol a fül-orr-gégészeti vizsgálat során rendellenességet találtak a fiú jobb fülében. Az audiológus enyhe egyoldali hallássérülést állapított meg, az édesanya pedig hihetetlen megkönnyebbülést érzett, hogy sok év után végre sikerült kideríteni a valós problémát. A hallássérülés diagnosztizálása új fejezetet nyitott a család életében, egyben megnyugvást is jelentett, hiszen választ kaptak a sok éven át feltett kérdéseikre, valamint bizonyosságot arról, hogy a problémát nem tumor vagy egyéb rendellenesség okozza, ami ismételt sebészeti beavatkozást jelenthetett volna a kisfiú számára.

Csillogó piros hallókészülék-csoda
 

Az édesanya Carrie aggódott a megbélyegzés miatt, ami lássuk be, gyakran előfordul a hallókészüléket viselőkkel szemben, hiszen pontosan emlékszik a nagyothalló osztálytársára, aki gyerekkorában folyamatos céltábla volt sérülése miatt. Hogy legyőzze ezeket a stigmákat, egy igazán szikrázó hallókészüléket választott Jamesnek. Amolyan cseresznye pirosat, ami kellően feltűnő ahhoz, hogy büszkén mutassa, hogy semmi gond nincs a hallássérüléssel. Jamesnek természetesen olykor elkél egy kis segítség, hogy ne érezze magát kirekesztettnek hallássérülése miatt, és hogy megértse, hogy nincs semmi oka a szégyenkezésre.

James a Phonak Sky V hallókészülékét viseli, amit ahogy megkapott, azonnal megváltoztatta az életét. Korábban a szülők csak úgy tudtak vele kommunikálni vagy felkelteni a figyelmét, ha hangosan beszéltek hozzá és erősen gesztikuláltak. Most, hogy a fiú hallókészüléket visel, ez már a múlté, hiszen azonnal odafordítja a fejét, ha édesanyja nevén szólítja őt. Hihetetlen érzés ez, és valóban elgondolkodtató, mennyi mindent megváltoztat az innovatív kütyü egy hallássérült gyereknél.

Még ha James a beszédét illetően egy év hátrányban is van társaihoz képest, a hallókészülék segít a felzárkózásban. A beszédterapeuta és az audiológus elmagyarázta Carrie-nek, hogy a kisfia most olyan hangokat hall, amiket soha egész eddig életében nem. James most újra tanulja a mindennapok hangjait. A hallástechnológia elmondhatatlanul sokat jelent számukra, és a jövőt tervezve már a Roger-rendszeren gondolkodnak, ami tökéletesen segíti a kisfiú hallását akár már az óvodában is. Carrie sokat mesél a hallássérülésről kisfiának, és hiszi, hogy a hallássérülés mértékétől függetlenül fontos bevetni a technológiát, esélyt adva ezzel a gyerekeknek a fejlődésre, és hogy hallássérülésüktől függetlenül számukra is minden lehetőség elérhetővé váljon. Mert az ő fiának is így segített a szuper piros, csillámló hallástechnológia.