Huszonhét (27!) éve viselek hallókészüléket, és bátran mondhatom, hogy az életem a technológiai újdonságok piacra dobásával ugrásszerűen fejlődött. Tanúja és egyben élvezője is voltam, ahogy az analóg hallókészülékek digitálissá váltak, az FM rendszerből vezeték nélküli lett, és csillogó szemekkel figyelhettem, ahogy a médiában egyre szélesebb körben bevezették a feliratozást. Ezek egyenként is mind hatalmas előre lépést jelentettek, de az igazán jelentős változást számomra a Bluetooth technológia hozta meg. Ahogy a Bluetooth megjelent a hallókészülékemben, egyszerre megváltozott körülöttem minden. De tényleg! Esküszöm, nem túlzok!

Néhány évvel ezelőtt szereztem be a mesés Bluetooth technológiával teletömött Phonak Naída hallókészüléket. Az audiológus elmagyarázta, hogyan működik az eszköz, nekem meg majd’ leesett az állam. Úgy éreztem, hogy ez most valami egészen mást. Egy igazi James Bond cucc.

Kezeket (f)el!
 

Van egy Phonak ComPilot „nyakláncom”, ami vezeték nélkül kapcsolódik a hallókészülékemhez. Ha a ComPilot kütyün megnyomom a gombot, már működik is a Bluetooth. Pofon egyszerű, nem igaz? Biztos vagyok benne, hogy a tudósok, akik feltalálták az eszközt, megsértődnének, ha csak megrántanám a vállam, és közölném velük: „Srácok, ez pofon egyszerű!”. De hát mit tegyek, ha tényleg az?

És hogy mit lehet csinálni Bluetooth-szal? Nagyon jó kérdés! 

A válasz: mindent!
 

Zenét hallgatok. Rengeteget! Ha meglátsz az utcán sétálva, esélyes, hogy zenét hallgatok. Amióta a hallókészülékem szinte láthatatlan, úgy tűnhetek, mintha egyedül csavarognék A-ból B-be. Pedig nem. Éppenséggel az egyik legjobb barátommal, John Mayerrel vagyok, aki azt üzeni neked is, hogy bár Newton gravitációs törvénye működik, attól te még szárnyalhatsz!

A telefonáláshoz is Bluetooth-t használok. A ComPilot pici mikrofonja lehetővé teszi, hogy kéz nélkül telefonáljak. Azért ez elég vagány! Az első néhány hétben mondjuk nem ezt éreztem, kicsit össze voltam zavarodva. Siketként négy éves korom óta hordok hallókészüléket, ami ma már fel sem tűnik. Így amikor életemben először kipróbáltam telefonáláshoz a Bluetooth-t, úgy éreztem, hogy nem a hallókészülékemben van a hívó, hanem az agyamban.

Valódi veszély akkor volt, mikor a barátom, Gary felhívott. Garynek olyan igazi mély hangja van, engem meg annyira összezavart, hogy megkérdeztem: „Ó Istenem! Te vagy az?” Mire Gary válaszolt: „Igen, én vagyok az. Az Isten. És azt mondom, hogy most azonnal menj át az úttesten!” Én meg visszakérdeztem: „De ez biztos? Zöld van az autóknak!” Mire Gary: „Most bízol bennem vagy nem?” Gary egy őrült… :-)

Most, évekkel azután, hogy Gary miatt "elütöttek az autók", tényleg azt mondom, hogy nagyon vicces Bluetooth-szal telefonálni. Az emberek nem látják a telefont a kezemben, így gyakran azt gondolják, hozzájuk beszélek. Mielőtt még bolondnak hinnének, a nyakamban lévő ComPilot kütyüt szoktam a szám elé tartani. Fogalmuk sincs, hogy az nem telefon, de legalább nem néznek rám furcsán. Olykor bevallom az igazat: „Nem, nem Önhöz szóltam! Istennel beszélgetek Bluetooth-on!” Bár ettől valamiért még furcsábban vizslatnak.

 

A Bluetooth-os hallókészülékem megváltoztatta az életem. Alig várom, hogy megtudjam, mit tartogat még a jövő. Ha öt éven belül nem fogom tudni lézeres hallókészülékkel megölni a szúnyogokat, én tényleg nagyon csalódott leszek. De azért ez idő alatt biztos, hogy mértéktelenül imádni fogom az én megbízható ComPilot barátomat. Mert most is miközben írok, éppen zenét hallgatok. Amit egyébként hallgathatnék hangszóróval is, de a barátnőm lassan idegbajt kap a zenei ízlésemtől. Azt mondja, szerinte túl sok John Mayert hallgatok. Túl sok John Mayert? Az ki van zárva!

Szóval Isten veled! Vagy hívjuk Gary-nek? Hiányozni fogsz! :-) Ez tényleg olyan „John Mayer-es”!
Tényleg befejezem. A viszont hallásra! Puszi-pacsi!

 

- D.J. Demers írása