Több feliratos filmet a mozikba!
Budapest, Hungary 10 márc. 2017
Moziba járni mindenki szeret – teljesen más élmény egy ilyen helyen megnézni egy filmet, mint otthon. A legtöbb ember a szinkronzált filmeket preferálja, hiszen ezek esetében nem kell különösebben megerőltetniük magukat. Csak hátradőlnek, popcornt esznek, üdítőt isznak, és élvezik a történetet. Kivéve azokat, akik hallásvesztéssel élnek, számukra ugyanis a szinkron nem jelent túl nagy segítséget a történet megértéséhez.
Csak a nem szinkronizált filmekhez van felirat
Megnézted már valaha, hogy milyen feliratos filmek vannak a mozikban? Szinte kizárólag olyanok, amiket az eredeti nyelven játszanak, mert nem készült hozzájuk szinkron. A közérthetőség jegyében ezeket a filmeket feliratozzák, de a többit nem, ami a siketek számára azt jelenti, hogy a nem szinkronizált filmekből válogathatnak – már ha érteni is szeretnének valamit a történetből. Tehát a siketek lehetőségeit kibővítő intézkedések teljesen hiányoznak a mozikból, nem fordítanak külön figyelmet arra, hogy azok számára is elérhető legyen ez a fajta szórakozás, akik nem hallanak, vagy rosszul hallanak.
Mi van mindezek mögött?
Természetesen nem feltétlenül a siketek szándékos diszkriminálásáról van szó, sokkal inkább üzleti okokról. Ha ugyanis megnézzük a feliratos filmek iránti érdeklődést, az látszik, hogy a többség jobban szereti a szinkronos verziót. Feliratosban legtöbben csak azt nézik meg, amit muszáj, vagyis amiből nincs szinkronizált változat. A mozik célja pedig értelemszerűen az, hogy minél többen üljenek be egy-egy filmre, így a többség akaratának kedveznek. Ez pedig a szinkronizált filmek vetítése, amennyiben arra van lehetőség.
Persze jogosan merül fel a kérdés, hogy a szinkron mellett miért is nem fér el a felirat. Nos, sajnos sokak számára zavaró, akiknek egyébként nincs rá szükségük. Ez már sokkal inkább szólhat a tolerancia hiányáról, de a valósághoz közelebb áll az, hogy a jól halló többségnek egyszerűen eszébe sem jut, hogy egy szinkronos film esetében a felirat hiánya problémát jelenthet valakinek. Ha ebben változást szeretnénk elérni, először az alap problémára kellene felhívni a figyelmet, vagyis arra, hogy vannak, akiknek szükségük lenne feliratra – így máris nagyobb lehetne a megértés a másik oldal részéről.
Hogy néz ez ki egy siket szemével?
Siketként leginkább azt érzékelhetjük ebben a helyzetben, hogy a mozit nem nekünk találták ki. Pedig nem kéne, hogy akadálya legyen a szórakozás ezen formájának, hiszen annyira könnyen megoldható lenne, ha egy kicsit jobban odafigyelnének az emberek egymásra.
A legnagyobb hátrány, hogy így a hallásvesztéssel élők számos társadalmi eseményből kimaradhatnak, például nem tudnak elmenni a barátaikkal, családtagjaikkal megnézni egy filmet – a mozizás ugyanis többnyire társas tevékenység, gyakori, hogy egész baráti körök együtt ülnek be egy-egy vetítésre. Akinek a hallása nincs rendben, ezekből a programokból a feliratozás hiánya miatt gyakran kimaradhat, ezáltal kirekesztettnek, elszigeteltnek érezheti magát.