Mostanában sokat nosztalgiázom.

1 év leforgása alatt (is) rengeteg pozitív élmény ért.  2015 októberében lefutottam a maratoni távot - a Phonakom is bírta a 42 km-t és én is, sokkal jobban, mint ahogy számítottam rá. A tavaly novemberi K&H Balaton maratonon pedig már az akkor 3 hetes pocaklakóm is velem futott – és bár sejtettem, de még nem voltam benne biztos, hogy „velem” van. Szerettem terhes lenni. Voltak ugyan rosszabb periódusaim, de sosem éreztem TEHERnek azt, hogy valaki növekszik bennem. A futás, a mozgás végigkísérte a 9 hónapom, bár pihenés egyébként sem lett volna egy örökmozgó 5 éves kisfiú mellett.

3 hónaposan már csak 7 km-t vállaltam be a BSI Zúzmara Futófesztiválon januárban, de a futás – vagy hívjuk inkább kocogásnak - egészen a 8. hónap elejéig boldogított. A tájfutást ugyan abbahagytam egy ideje, de azért néha elkap a vágy, és beugrok kisversenyekre. Már 33 hetes voltam, amikor egy rövid/és egy középtávot is bevállaltam, ami összesen 5 km-t tett ki. Úszni 4 héttel a szülésem előtt voltam utoljára – a vízben a babucim csendben relaxált, utána viszont rúgott-kalimpált, Apával csak néztünk nagyokat néha, amikor hullámzott a hasam.:)

Voltak persze bosszantó pillanatok is, amikor megjegyezték egyesek: „Úristen, ekkora hassal még sportolsz? Valami baja lesz a babának!”.  Szerintem, ha valaki rendszeresen sportol, és kismamaként is jól esik neki, annak nem szabad abbahagynia, tegye, amit a szíve diktál –persze csak ha doktorbácsi is engedélyezi, és a pocaklakó is egészségesen fejlődik. Ádám napra pontosan akkor érkezett, amikorra ki volt írva: július 30-án, 3500 g-al és 53 centivel. 6 héttel a szülés után kezdtem el újra edzeni, amíg jó idő volt, babakocsival vágtam neki pár kilométernek. Az idei SPAR maratonon 10 km került legyőzésre, és bár sajgott a szívem 42-ért, de most a baba az első, aki 4 órát aligha bírna ki cici nélkül. 

Szerencsére a családunk alapvetően sportos életmódot folytat: Apucika focizik, a kis 5 évesünk ugyszintén –pár hete leigazolta a KISE a U7-es korosztályukba. Hiába, no, bal lábas focistákra mindig szükség van. :) Szóval most heti 2 edzésre kell elcipelnünk, ami nagyrészt Apára hárul – mi pedig itthon tornázunk Ádámmal. Hogy ő se maradjon le, merthogy elmúlt 3 hónapos, beirattuk babaúszásra. Pár napja volt az első alkalom, és bár kétszer is sírásra görbült a szája, élvezte a pancsolást a nagy vízben.

Apropó, víz... ilyenkor muszáj levenni a hallókészüléket, és teljesen siketté válok. Nem zavar ugyan, de például ilyenkor, amikor babaúszáson folyamatos éneklés van, és én lemaradok, az nem túl kellemes érzés. Ádám még nem érti, miért csak a többi anyuka énekel olyankor, az Ő anyukája pedig nem. :) Azt hiszem, elkérem az oktatótól a dalok listáját, hátha ismerem némelyiket közülük. Az agyam még emlékszik a gyerekdalokra, így itthon is sokszor zeng a ház, táncol Bóbita, bújik a zöld ág, és Micimackó is megéhezik. :) 

 

- Seres-Kormány Anita írása