1519 Sorstársak között könnyebb | Phonak

Sorstársak között könnyebb

Budapest, Hungary
Sorstársak között könnyebb

Már jó ideje készülök arra, hogy dokumentáljam az életem egyes történéseit, hogy leírjam a gondolataim, vagy egyszerűen csak „segítsek” Nektek, akik ugyanolyan cipőben jártok, mint én annak idején.:) Kétgyerekes anyukaként most abszolút teljesnek érzem magam, és bárhol, bármikor büszkén vállalom, hogy hallássérült vagyok. 

- Seres-Kormány Anita írása

Persze nem volt ez mindig így, mert bár 8 évesen derült fény a halláskárosodásomra, a hallókészüléket csak gimnázium végén kezdtem használni –  így, utólag már sajnálom, mert a mai napig problémás a szövegértésem. Az, hogy egy hallókészülék látszik, immár csöppet sem zavar, sőt, meglehetősen dizájnos megjelenést kölcsönöznek például a Naída sorozat színes házai. :) Legutóbb átlátszót választottam, és még büszke is voltam Rá, amikor a hallókám megbámulták, és megjegyezték, milyen vagány.:)  

Bezzeg, 2 évtizeddel ezelőtt inkább fel sem vettem, nehogy kiderüljön egy kívülálló számára hogy nem hallok jól. Nagyobb társaságban sokszor elvesztettem a fonalat, de azért lelkesen mosolyogtam, bólogattam, mint aki teljesen képben van.:)  Épp ezért inkább kettesben szerettem találkozni a barátnőimmel, olyankor nem volt probléma, hiszen ők figyeltek Rám. Mi több, megtanultak a kedvemért szájról olvasni, így discoban, bömbölő zene mellett is tökéletesen értettük egymást még 2 m-ről is.:)

Az, hogy létezik hallássérülteket átfogó közösség, jelnyelv, csak akkor vált világossá számomra, amikor a 20-as éveim kezdtem el taposni. Mit kaptam általuk? Társaságot (ahol végre teljes értékűnek érezhettem magam, hiszen nem maradtam le a beszélgetésekben), önbizalmat, sportban való kiteljesedést –mert igen, társaságban, sorstársakkal ez is könnyebben megy! :)

Amellett, hogy abszolút beintegrálódtam a hallássérültek közé, és fontosabb eseményeken „lételemem” a jelnyelvi tolmács, megmaradt a halló identitásom is, ami szerintem klassz dolog. Könnyen teremtek kapcsolatot hallókkal is (kisgyerekes anyukaként helyszín bőven adott, például játszótéren, óvodában, illetve a különféle sporteseményeken), viszont a legelején közlöm azt is, hogy hallássérült vagyok. A többi már csak azon múlik, használ-e az illető megfelelő artikulációt, és persze a szimpátián.:)

Volt szerencsém megismerkedni pár nagyothalló személlyel a közelmúltban, akik szintén hallók között tengődnek, eltitkolva az állapotukat. (Ugyebár, a siketség/nagyothallás nem betegség, hanem állapot!:)) Ezt főként vidékieknél tapasztalom, ahol az ember nem fut össze mindennap más hallássérülttel, hanem úgy érzi, egy sérült porszem az épp hallású emberkék között.  Pedig ha felvállalnák, ha nyíltan beszélnének erről, ha tisztában lennének a jogaikkal, ha felkeresnének egy hallássérült közösséget, esetleg a jelnyelvet is megtanulnák, máris különlegessé válnának. Valakivé, aki érti a siketeket, a nagyothallókat, és akire felnéznének a hallók, mert így is boldogul. 

A kevesebb néha több, úgyhogy vállald fel Önmagad! ;) 

 

- Seres-Kormány Anita írása

 

0