Öt érdekes tény a hallásvesztésről
Budapest, Hungary 31 jan. 2017
Akiket nem érint közvetlenül a csökkent hallás vagy a siketség problémája, az szinte semmit sem tud erről a kérdéskörről. Sok olyan tény van azonban, amivel gyakran még maguk az érintettek sincsenek tisztában. Ez persze érthető, hiszen elsősorban mindenki a saját, egyéni problémájával van elfoglalva, nem egészében tanulmányozza a hallásvesztést.
A kérdéskörnek az a része érdekli az embert leginkább, ami őt közvetlenül érinti, nem statisztikai adatok és egyéb információk.
Ha azonban egy kicsit mégis csak foglalkozunk a hallásvesztéssel, siketséggel úgy általában, sok érdekes dolgot megtudhatunk. Például, hogy nem is érint ez olyan kevés embert szerte a világon, vagy hogy a hallásvesztés nem mindenkinél jelenti ugyanazt. Minél többet tudunk meg általánosságban a témáról, annál könnyebb elfogadni a saját veszteségünket, és kihozni belőle a legtöbbet. Hiszen hallásvesztéssel teljes életet lehet élni, ezt számtalan eset bizonyítja – csak hozzáállás kérdése az egész.
A Föld lakosságának több, mint 5 százaléka él hallásvesztéssel
Sokkal több, mint gondoltuk, igaz? Ez mintegy 360 millió embert jelent az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint. Ha ebbe belegondol valaki, aki szintén hallássérült, talán nem is érzi magát annyira egyedül a problémájával.
A hallókészülék használata csökkenti a kognitív képességek hanyatlásának esélyét
Főként az időskori hallásvesztéssel kapcsolatosan jellemző, hogy az emberek csak legyintenek rá, a kor velejárójának tekintik, amivel nincs teendő. Nos, valóban korral jár bizonyos embereknél, ettől függetlenül igenis komolyan kell venni, ugyanis a mentális hanyatlás nagymértékben megelőzhető, ha az embernek rendben van a hallása. Hogyan függ ez össze? Úgy, hogy ha rendesen tudunk kommunikálni, folyamatosan „tornáztatjuk” az agyunkat, így az sokkal jobban működik.
A fül egy hihetetlenül összetett testrész
A többség szerint „csak” egy fül, de valójában egy bonyolult rendszer felelős azért, hogy a hangokat megfelelően érzékeljük, és reagálni is tudjunk rájuk. A külső fül, a középfül, a belső fül és az agy együtt dolgozik a hallásért, egy bámulatos rendszert alkotva.
A hallásvesztés nem mindenkinél jelenti ugyanazt
Akik nincsenek komolyabban benne a témában, azok azt hihetik, hogy a hallásvesztés minden ember esetében ugyanazt jelenti: rosszul hall az átlaghoz képest, vagyis hangosabban kell hozzá beszélni. Ez egy tévhit, ami egyébként igen kellemetlen helyzeteket szülhet, például, hogy szükségtelenül kiabálunk valakivel.
Lehet, hogy valakinél valóban arról van szó, hogy halkabbnak hallja a világot. Az is előfordul azonban, hogy valaki teljesen siket, de hallókészülékkel hall, vagy azzal sem. Hallásvesztésnek hívjuk a fülzúgást is, mikor valójában hall az illető, csak valami folyton bezavar, amit csak ő érzékel. Mindegyik helyzet más és más megoldást, kezelést kíván, a hallásvesztés minden esetben egyedi, ahogy a hallókészülékek is.
A hallásvesztés megelőzése a legjobb lehetőség
A kialakult hallásvesztést a legtöbb esetben nem lehet visszafordítani. Éppen ezért a megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt. Valamennyi zajártalomnak mindenképpen ki vagyunk téve, és a genetika is számít, de sokat tehetünk is azért, hogy csökkentsük a negatív hatásokat. Kerüljük a zajos helyeket, ha pedig ezt nem tehetjük meg, használjunk füldugót! Ne bömböltessük fülhallgatóval a zenét a fülünkbe, és a hangos klubokat se látogassuk gyakran!