Mikor kapjon a gyerek cochleáris implantátumot?

Budapest, Hungary
Mikor kapjon a gyerek cochleáris implantátumot?

A modern technikának hála manapság olyan emberek is megtapasztalhatják a hallás élményét, akiknek néhány évtizeddel ezelőtt esélyük sem lett volna erre. Jó példa erre a hallókészülék, ami szinte semmit sem halló embereket tesz képessé arra, hogy valamilyen formában hallják a hangokat, még ha nem is tökéletesen úgy, ahogy valójában hangzanak. 

A technika másik komoly vívmánya a cochleáris implantátum, amivel gyakorlatilag teljesen siket emberek is képesek lehetnek hallani. Mindenkin sajnos nem tud segíteni, de sok emberen igen.

Éppen az utóbbi miatt vitatott kissé a cochleáris implantátum hasznossága: van, aki szerint csak kevés embernek használ, ezért nem olyan nagy áttörés, és nem igazán érdemes belevágni. Az orvosok és a szakemberek a másik oldalról pozitívan látják a helyzetet: szerintük sok siket kapta vissza a hallás élményét az implantátumnak hála. Természetesen mindenkinek egyéni döntése, hogy vállalja-e az implantátum behelyezésével járó műtétet és vele a kockázatokat.

Nincs korhatára
 

Az implantátum viselésének nincs korhatára, vagyis gyerekek esetében a szülő dönt arról, hogy mikor kaphatja meg a gyerek az eszközt. Ezt nem könnyű eldönteni, hiszen egyrészről ott van az, hogy amíg kicsi a gyerek, nem szívesen teszik ki műtétnek, ami teljesen érthető.

A másik oldalon azonban számításba kell venni, hogy a gyereknek az is érdeke, hogy minél hamarabb találkozzon hangokkal, hiszen így tanulja meg az anyanyelvét, illetve beszélni. Ráadásul a hallás, a hangokkal való ismerkedés már az anyaméhben elkezdődik, ezért ha egy baba siketen születik, máris lemaradásban van a többihez képest.

Minél fiatalabb korában kap egy gyerek cochleáris implantátumot, az agya annál könnyebben és gyorsabban tud alkalmazkodni a hangokhoz, és ki tudja alakítani azokat a hallási útvonalakat, amik szükségesek azon hangok megértéséhez, feldolgozásához, amiket az ő korukban érteni kellene már. Magyarán, minél hamarabb kerül sor a beavatkozásra, annál gyorsabban utolérheti a gyerek a korabelieket.

Nem könnyű dönteni
 

A fentiek fényében tehát látható, hogy nem könnyű eldönteni, mikor is kapjon a csemete cochleáris implantátumot. A fejlődése, a beszéde, a hangértelmezése azt kívánná, hogy minél fiatalabb korban ültessék be neki az eszközt, a szülői féltés és aggódás ugyanakkor folyton azt mondja, várjunk még vele, hisz olyan kicsi még. Amikor az ember ránéz a pár hónapos, esetleg 1-2 éves gyermekére, riasztó a gondolat, hogy megműtik őt.

Éppen ezért nincs egységes ajánlás arra vonatkozóan, hogy mikor kellene az implantátumot beültetni. Legtöbb esetben az orvos természetesen ad tanácsot, felvázolja a pro-kontra érveket, hogy nyújtson némi iránymutatást a szülőknek, megadja nekik a szükséges ismereteket. Azonban minden esetben a szülő dönt. Van, aki nagyon korán ráveszi magát, hogy a gyerek minél előbb hallhasson, más vár addig, amíg el tudja neki magyarázni a maga kis szintjén, hogy mi fog vele történni. Nincs jó vagy rossz döntés, csak az a fontos, hogy mindig alaposan mérlegelni kell.