Így éld túl a családi összejöveteleket csökkent hallással

Budapest, Hungary
Így éld túl a családi összejöveteleket csökkent hallással

Bár szeretjük a családunkat, a legtöbbünk számára azért egy jó nagy családi összejövetel felér egy túlélőtúrával: egymást túlharsogó rokonok tömkelege, akikkel esetleg régen találkoztunk, ezért egyszerre próbálnak beszélni. Velünk is, és egymással is. Hatalmas hangzavar, folyamatos evés-ivás, nyüzsgés – valljuk be, bármennyire is szívesen találkozunk a rokonainkkal, ez egy idő után mindenkinek nagyon fárasztó. Annak pedig külön nehézségeket is rejt, aki csökkent hallással él. 

Ha te is ebben a cipőben jársz, jól tudhatod, hogy a szűk családod már valószínűleg megtanulta kezelni a helyzetet, a távolabbi rokonok azonban nem biztos. Így ők még mindig próbálkoznak olyanokkal, hogy jó hangosan, vadul artikulálva beszélnek hozzád, lehetőleg egyszerre hárman. Te pedig kétségbeesetten próbálod követni legalább egy ember mondandóját, közben jelezni, hogy nem szükséges ordibálni – mindhiába. Ráadásul egyébként is van egy alapzaj a beszélgetők miatt, ami tovább nehezíti a megértést.

Hogyan is éld túl ezt a helyzetet?
 

  1. Mikor megérkeznek a vendégek, mindenkit emlékeztess rá, hogy probléma van a hallásoddal, és mondd el, hogyan tudnak veled hatékonyan kommunikálni. Szólj, hogy például ne kiabáljanak át neked egy másik szobából, nézzenek rád, mikor hozzád beszélnek, esetleg bökjenek meg, hogy tudj figyelni.
  2. Olyanok közé ülj, akikkel nem gond a kommunikáció, így legalább evés közben védve vagy, ráadásul ők segíteni is tudnak neked, ha valaki megfeledkezik róla, hogyan tud veled beszélgetni, és másképp próbálkozik. Egy-két közelebbi családtagot megkérhetsz arra is, hogy ha észreveszik, hogy valaki rosszul próbálkozik, szóljanak neki, emlékeztessék, hogyan kellene.
  3. Mondd el, hogy egyszerre csak egy emberrel tudsz beszélni, ha látják, hogy valakivel épp beszélgetsz, ne próbálkozzanak közben.
  4. Ha vannak eszközeid, amik megkönnyítik a kommunikációt, használd őket! Nem csak a hallókészülékre gondolunk, hanem például külső mikrofonra is.
  5. Mivel nagy koncentrációt igényel számodra a beszélgetések követése, elfáradhatsz. Keress magadnak alkalmat arra, hogy kisebb szüneteket tarts néha, például vidd le a kutyát sétálni, vonulj el a fürdőszobába, menj ki levegőzni. Mindegy, mi a kifogás, csak legyen néha pár perc szüneted.
  6. Megkérhetsz közelebbi családtagokat, hogy néha foglalják össze neked a beszélgetés lényegét. Így tudod majd követni, miről is van szó, és nem fogod magad kirekesztve, elszigetelve érezni. 
  7. Próbálj úgy helyezkedni, hogy kicsit kiess a nyüzsgés közepéből, de azért jól láss mindenkit. Így könnyebben észre tudod venni, ha beszélnek hozzád, és nem fog annyira zavarni a rengeteg hang körülötted.
  8. Ha azt veszed észre, hogy bárki megfeledkezik arról, hogyan kell veled kommunikálni, nyugodtan szólj rájuk. Ha udvariasságból nem teszed, nem fogod tudni követni a beszélgetést, és teljesen kiesel a társaságból.