Az egyik változat a szerzett ok, ami lehet akár környezeti ártalom, zajos munkahely, túlzásba vitt, fülhallgatón történő zenehallgatás, de gyerekekre vonatkoztatva akár a terhesség alatt,  különösen az első trimeszter idején szedett antibiotikum, esetleg több, koraszülötteknél alkalmazott gyógyszer is bizonyítottan halláscsökkenéssel járhat. Ilyenkor persze az orvosok mérlegelik az adott szer indokoltságát, és amennyiben úgy ítélik meg, hogy a hatás fontosabb, mint a mellékhatás, úgy alkalmazzák is.

Sokáig mi is egy, a 10. héten, felfázasra kapott orvosságra gyanakodtunk, amikor a miérteket kerestük, de ez a tézisünk megdőlt, amikor a héten megkaptuk Arnold genetikai vizsgálatának eredményét...Ez egyértelműen kimondta, hogy Ő nem szerzett módon lett hallássérült, hanem a másik csoporthoz tartozik, és örökölte, így született, így fejlődött ki még magzat korában. Számára ez a természetes, az alapállapot. Nem is igazán beszélhetünk hallásvesztésről, hiszen nem volt mit veszítenie.

A teszt egyértelműen kimutatta, hogy génmutáció tehető felelőssé a siketségéért. Egyébként itt a megfogalmazásban is általában bajban vagyok, hiszen egyrészt Arninak volt hallásmaradványa, igaz 90 decibel felett csak, ami orvosilag már a siketség határa, másfelől épp a napokban olvastam, ahogy valaki kikérte magának, hogy ő nem siket, csak implantált...márpedig én úgy gondolom, hogy csak az igazán súlyos nagyothallók, ergo süketek-vagy siketek -újabb kérdéses elnevezés-  kaphatnak cochleáris implantátumokat. Tudjátok, azok a kütyük Arni fülein és a fejében.

Ez a génmutáció recessziven öröklödik, vagyis mi a Férjemmel mindketten hordoztuk ezt a kromószomát, ahogy ebből következően a szüleink egyike is szintén, hiszen csak így tudtuk mi is örökölni. Viszont mivel kromoszóma-párról beszélünk, egy mutáns gén nem tesz beteggé, csupán hordozóvá, de ha mindkét oldalról megváltozott örökítő anyagot kap az utód, úgy már hallássérülés lesz az eredmény. Ennek a logikának a mentén haladva, Nekünk 25 % esélyünk van erre minden egyes gyermekünknél. Nem hazudok, amikor megtudtuk, le kellett ülnünk egy pillanatra. Görcsös szorítást éreztünk a gyomrunk táján és önkéntelenül is a még meg nem született kincseinkre gondoltunk.

Akármennyire is elfogadtuk, és azt hiszem jól kezeljük a helyzetet, az ember mindig a legjobbat kivánja és reméli, és valóban nagy kihívás ez. De ahogy a mondás tartja, ami nem öl meg, az megerősít, így megyünk tovább mi is az utunkon. Valamiért ezt szánta Nekünk a Sors, a Jóisten, ki miben hisz, de megbírkózunk ezzel a feladattal is. Kistestvért szeretnénk mindenképpen, Arnold csudaklassz bátyó lesz, kedves, figyelmes, gondoskodó, pont amilyen az Apukája. Ha pedig ismét megkapnánk ezt a kihívást, már tudjuk mi a dolgunk, merre kell mennünk és, hogy maximális támogatásra számíthatunk mindenhonnan. Emiatt, és minden másért is csak hálásak lehetünk. Itt vagyunk egymásnak, ennél többet nem is kérhetnénk.