151B A világon minden relatív | Phonak

A világon minden relatív

Budapest, Hungary
A világon minden relatív

Úgy gondolom a világon minden relatív.
A hozzáállásunk a kulcs, ezáltal nyernek színt, hangsúlyt a dolgok. Szülőként ezt is továbbadjuk gyermekeinknek, így ezáltal a felelősségünk még nagyobb lesz. Mi adunk Nekik szárnyakat, esetleg vesszük el Tőlük őket. 

- Árki-Lestár Laura írása

Ha pedig valami hiányzik, Mi nevelhetjük őket arra, hogy mindamellett, hogy tudatában vannak helyzetüknek, értékeljék még inkább mindazt, amit kaptak, amik Ő maguk, a feladataikra pedig inkább kihívásként tekintsenek, mintsem akadályként. Ez talán az egyik legfontosabb útravaló a számukra.

Így van ez akkor is, ha az ember hallássérült Gyermeket nevel. Igen, több lépéses folyamat ez. Először is fel kell dolgozni a tényt, hogy olyan feladatot kaptunk az élettől, amire talán sosem számítottunk. Rendbe kell tennünk magunkban az önmarcangoló, önsajnáltató frázisokat, hullajtani pár könnycseppet az idealizált jövőképünk elvesztése miatt, üvölteni, elvonulni, ki-ki hogyan éli meg a megváltoztathatatlant, aztán pedig ismét újra összerakni magunkat, mert a világ nem áll meg és az a Gyermek, bár lehet, hogy éppen nem hall, de figyel. Mindenre. Érzi a helyzetet és bár pici még, de ismeri a szüleit. Tudatában van minden rezdülésünknek. Fel kell tehát állni és folytatni. Vagy elkezdeni előlről. Akárhányszor csak kell. 

Utána jöhet az elfogadás. Ezt is ahányan vagyunk, annyiféleképpen tesszük. Mi azt az utat választottuk, hogy megmutatjuk, hogy mi jutott Nekünk és azt is, hogy milyen szerencsések vagyunk, mert a technológia, az orvostudomány fantasztikus, és nekik köszönhetően ez egy abszolút korrigálható hiányosság. És ha már javítunk a helyzetünkön, miért ne tehetnénk ezt stílusosan akár? A piacon a Phonak az egyik, aki a legerősebb készülékeket gyártja, és a non-plus-ultra az az, hogy nem csupán cseppmentes, karcálló hallókákról beszélünk, amik bizony bírják a legkisebbek kalandos életének viszontagságait, hanem mindez elérhető a szivárvány minden árnyalatában is. Mi a karib-kalózos kékeszöld lehetőséget választottuk, neonsárga könyökkel és királykék illesztékkel, ahogy ez egy kisfiúhoz illik. Menő, vagány, élettel teli. 

Egy pillanatra sem szerettük volna takargatni, hiszen a fülese az ő maga, a része. A segítségével hallja az unalomig ismételt "Nem"-et, azt, ha tapsolunk, mert sikerült legurítani az autót a pályán, vagy a kulcszörgést, amikor Apa délután végre hazaér... A hangok csodálatos világát nyitja meg a hallóka, így megtanultuk szeretni. Persze, nem állítom, így is vannak nehezebb napok, amikor néha nyolcvanszor is vissza kell tenni a fülest, mert jön egy fog vagy csak front van, esetleg nincsen hangulata a repedtfazék hangomat hallgatva átélni a hazai popslágereket...de általában igenis nagy segítség. 

A nagyothalló babáknál az első és egyben egyik legfontosabb pont az az, hogy megtanuljanak hallani. Tudjanak mit kezdeni a beérkező információval, ez pedig a folyamatos játék hozománya. A szurdopedagógus -a nagyothallók logopèdusa- sokat segít ebben (is). Számunkra minden hangszer, mindenhol zajt csapunk, micsoda paradox, hogy éppen a hallássérültek otthonai a leghangosabbak. Dobolunk az edényeken, megkocogtatjuk a villa hegyét, zörgünk a legóval, és fülelünk, ha jön a ninóautó. És mindeközben figyelünk, tanulunk, szeretünk és nagyon jól szórakozunk.

Mikor Arnit még csupán vártuk, valahol ott legbelül úgy éreztem, ha lesz egy Fiúnk, ő bizony gitározni fog. A lelki szemeim előtt láttam, ahogy a kis szöszink pengeti a húrokat... és ki tudja? Talán valóra válhat. Hiszen a zene számukra is az egyik legjobb terápia ❤  Ezért nem lehetünk elég hálásak. Minden lehetséges. Minden elèrhető. 

- Árki-Lestár Laura írása

 

0