7 egyszerű lépés, hogy biztosra menjünk, miért nem hall a gyerek
Budapest, Hungary 19 júl. 2017
Nem hall, vagy csak úgy csinál?
Szülőnek lenni kihívás. Hallássérült gyerek szüleinek lenni pedig kiváltképp az.
- Melissa Hyder írása
Egy családban, ahol a gyerek hallássérült, a szülők között sokszor felmerül a kérdés: „Most tényleg nem hallja a gyerek, amit mondunk, vagy csak nem figyel ránk?” A mi családunkban halmozott a probléma: egy halló és két siket gyerekkel evezünk az élet napsütéses tengerén. A nagyobbik, Ayden négy éves, a kicsi pedig 6 hónapos. Ayden korához mérten természetesen tele van élettel, jön-megy és teszi a dolgát: bolondozik, emellett már most azt látjuk, hogy igen határozott elképzelése van a világról. A barátai szerint ő a „vicces fiú”, de mi csak „Kíváncsi Fáncsinak” hívjuk. Mindamellett, hogy imádjuk és a különböző, nekünk szánt produkcióitól gurulunk a nevetéstől, néha a hajunkat tépjük.
Gyereknevelés extrákkal
Hallássérült gyerekekkel az első cél, amit mindig szem előtt tartunk az az, hogy meggyőződjünk, fizikálisan hallják-e a kölykök, hogy mit mondunk. Ez extra odafigyelést igényel, hiszen biztosra kell mennünk, hogy megfelelő módon működik a hallókészülék.
Ezt akkor tanultuk meg, amikor egy este vacsorához ültünk. Aydennek rossz kedve volt, ki volt fáradva egy hosszú nap után. Jó családhoz méltón körbe ültük a vacsoraasztalt, és nekiláttunk falatozni. Pontosabban nekiláttunk volna, ha Ayden szót fogad, de hiába mondtunk neki bármit, semmi reakció nem érkezett. Hiába ismételtük magunkat újra és újra: „Ülj le, kérlek! Szépen fogd a kanalat! Legalább három falatot még meg kell enni!”. Semmi reakció.
Minél inkább papoltunk, annál mérgesebbek lettünk. Az engedelmesség leghalványabb szikráját sem mutatva egyre csak ment fel bennünk a pumpa, Ayden ellenállása teljesen kikészített bennünket. Miután úgy éreztem, kicsúszik a helyzet a kezeim közül, felkaptam a székből, a szobájába vittem és leültettem a kanapéra, hátha sikerül kiderítenem, mi folyik itt. A hallókészülékek elemeit reggel cseréltük ki. Nem értettem, miért nem hallja meg, amit mondunk neki. Végül úgy döntöttem, újra ellenőrzöm a hallókészülékeket.
Egyik sem működött. A készülékek csövét teljesen eldugította a fülzsír, így egy árva hang sem jutott át rajta Ayden fülébe. Semmit sem hallott abból, amit mondtunk neki. Ott álltam összeszorult szívvel.
Mondhatnám, hogy egyetlen egyszer fordult elő ehhez hasonló, de ez nem lenne igaz. Sokkal többször történik ilyen eset, mint ahányszor mi azt szeretnénk. Emellett viszont számos helyzet adódik, amikor Ayden tökéletesen hall bennünket, de mégis úgy tesz, mintha a falnak beszélnénk.
A célunk most viszont az, hogy kizárjuk azokat a lehetőségeket, melyek a hallókészülék meghibásodásából eredhetnek. Nézzük, mi az a 7 tipp, amit a gyakorlatban már lepróbáltunk, és amire azt mondjuk, ha nem reagál a gyerkőc, legalább a készüléket nem okolhatjuk.
1. AZ ELEMEK ELLENŐRZÉSE
A leggyakoribb és legbanálisabb helyzet, amikor lemerül a hallókészülékben az elem. Általában egyszerre csak egy adja meg magát, de mindenképpen jel, hogy ellenőrizni kell az összes készüléket, van-e bennük elég „kraft”. Egyelőre valami oknál fogva Ayden még nem szól, hogy lemerült az elem, ennek kiküszöbölésén még dolgozunk.
Ettől függetlenül a Roger-család eszközei, amit otthon és az iskolában is egyaránt használunk, hozzájárul, hogy gyorsabban merüljenek az elemek a készülékekben. Ha a Rogert sűrűn használjuk, fokozottan ügyelnünk kell az elemek állapotára. Nálunk úgy alakult, hogy 1-2 hetente kell elemet cserélni a hallókészülékekben. Erre kijelöltünk egy fix napot, így minden vasárnap, mielőtt aludni megyünk, átnézzük a készülékeket és új elemeket rakunk be. Így megyünk neki a következő hétnek, bár ez sincs kőbe vésve, hiszen előfordulhat, hogy másként alakul a családi program.
Nálunk mindkét gyerkőc a Phonak Sky hallókészüléket viseli, a lányunk új Phonak Sky V készüléke viszont már trendi villogó jellel informál bennünket az elem állapotáról. Mindig a két kis villogó jelet figyeljük; amikor már gyorsan villog, tudjuk, hogy lemerült az elem és tölteni kell. A készülék összes tulajdonsága közül ez a kedvencem! Tudj meg még többet arról, miért érdemes kifejezetten gyerkőcöknek készült hallókészüléket választanod!
2. A KÉSZÜLÉK ELLENŐRZÉSE
Ahogy a fiunk idősebb lesz és egyre függetlenebb, szereti a dolgokat maga végezni. A hallókészüléket is szereti saját maga kezelni, bár ez még újdonság számára, ellenőrizni kell a kis munkáját. Mielőtt elindulunk otthonról, a kezemmel ellenőrzöm, hogy helyén van-e a kütyü, jól záródik-e az elemajtó, hiszen előfordult már, hogy nem volt megfelelően zárva és így egész nap nem működött a készüléke. Ez egy gyors ellenőrzés, ami alatt hamar meggyőződöm, hogy mind az eszköz, mind az elem rendben vannak. Később ezzel már nem lesz gond, hiszen ahogy Ayden nő, képes lesz arra, hogy elmondja, ha probléma van az eszközzel, illetve ezeket már idővel majd maga is meg tudja már oldani. De most még muszáj ellenőriznünk őt minden egyes nap. Hacsak nem többször egy nap. Elsőre talán túlgondoskodásnak tűnhet, de számunkra ez teljesen természetes, és csak pár másodpercet vesz igénybe.
3. A CSŐ ÉS A FÜLILLESZTÉK ELLENŐRZÉSE
A héten észrevettem, hogy a 6 hónapos kislányunk állandóan kihúzgálja a füléből a készüléket. Először arra gondoltunk, hogy talán begyulladt a füle, mert egy kicsit félre is húzta. Ellenőriztem az elemet, hogy lássam, azzal van-e a gond, de az elem állapotát jelző lámpa világított. Aztán megnéztem, hogy sípol-e a készülék, de nem sípolt. A következő ellenőrző pont a fülilleszték volt, hátha a fülzsír eltömítette a csövet. Így is történt: ez volt az oka, hogy a cső kicsúszott a fülillesztékből.
4. MENJ KÖZELEBB, LEGYÉL SZEM-MAGASSÁGBAN ÉS MUTOGASS!
Amikor tudjuk, hogy a fiúnk hallókészüléke jól működik (új az elem, nincs fülzsír, a fülilleszték rendben van), de ő mégsem hall bennünket, újabb cselt vetünk be. Közelebb megyünk hozzá.
Amikor kint vagyunk a parkban, és én a játszótér másik végéről óbégatok, hogy „Tedd le, Szívem! Az veszélyes!”, miközben látom, hogy semmit nem reagál a figyelmeztetésemre, közelebb megyek. Megpróbálom felvenni vele a szemkontaktust, és a lehető legkifejezőbben nekiállok kézzel-lábbal hadonászni az alapvető jeleket használva, hogy megértsen. Amikor sikerült elkapnom a figyelmét, újból megismétlem a mondandómat, és előadom a teljes performanszt.
A távolság és a zaj óriási veszélyfaktor, amit csökkenteni lehet a hallókészülékek használatával. Bár azt, hogy valóban nem hall, vagy csak úgy csinál mintha, már csak akkor tudom meg, ha odaérek hozzá.
5. A HELYES ÉRTÉS ELLENŐRZÉSE
A körülményektől függ, hogy Ayden „hallja-e” amit mondok neki, bár hallani és egyértelműen hallani két külön dolog. Még ha Ayden rám is néz, és még válaszol is, előfordulhat hiba akár a szóban, akár a hangzásban, ami teljesen félreviheti a beszélgetést. Mindig biztosra megyek, hogy a gyerek valóban megértse, amit mondok, ezért általában megkérem, hogy ismetelje el, amit hallott.
6. ROGER, A HASZNOS CSALÁDTAG
A gyereknevelés zajjal jár. A háttérzajok, a távolsági tényezők befolyásolják, hogy a siket lurkók mennyire hallják tisztán a szülői szót. Ahhoz, hogy kizárjuk ezeket a zajokat és biztosítsuk, hogy a gyerekek mindent tisztán halljanak, beüzemeltük a Phonak Roger-rendszerét, ami egy igazán hatékony eszköz a nevelésben, hiszen távolságtól függetlenül biztosak vagyunk abban, hogy a kölykök kiválóan hallanak bennünket.
7. A PLUSZ KÖRÖK
A gyereknevelés sosem egyszerű, akár halló, akár hallási problémákkal küzdő gyerkőcről van szó. Még ha nem is tudunk mindig mindent jól csinálni, ez a néhány hasznos lépés talán segítség lehet, hogy biztosak legyünk abban, gyermekünk pontosan azt hallja, amit mondunk neki. Aztán hogy mit tesz azután…
Ha szeretnél többet megtudni a hallókészüléket viselő gyermekekkel való kommunikációról, olvasd el korábbi cikkeinket:
- Milyen mikrofon kellene a gyermekem hallókészülékéhez?