Tényleg igaz? A siket nőknél gyakoribb a koraszülés?

Budapest, Hungary
Tényleg igaz? A siket nőknél gyakoribb a koraszülés?

Mire gondolsz először, ha meglátod a fenti mondatot? Egyből elkezdesz azon gondolkodni, hogyan függhet össze a siketség és a koraszülés, aztán, ha érintett vagy, talán be is pánikolsz, és kicsit átfogalmazod magadban a mondatot: a siketség koraszülést OKOZ?

A csökkent hallás és a koraszülés összefüggése egyébként egy nemrégiben kiadott tanulmánytól ered, melyben vizsgálták a csökkent hallással és a normál hallással rendelkező nők szülésének kimenetelét. A kutatás eredményei szerint szignifikánsan több koraszülött, illetve alacsony születési súlyú baba volt jellemző a hallásvesztéssel élő nők körében, mint a normál hallásúaknál.

Mit is vizsgáltak?
 

Az egésznek az alapja az volt, hogy a közelmúltban publikáltak egy másik tanulmányt, ami a terhességgel kapcsolatos tapasztalatokat vizsgálta. Ebben szerepelt, hogy a nagyothalló nők sokkal kevésbé voltak elégedettek a terhesgondozás színvonalával, a látogatások alkalmával tapasztaltakkal, mint a normál hallásúak. Éppen ezért ritkábban is jelentek meg az orvosnál a szülés előtti időszakban. Azt szerették volna kideríteni, hogy mi az oka annak, hogy a csökkent hallású nők tapasztalatai ennyivel negatívabbak voltak, és ennek a vizsgálatnak a részeként térképezték fel a szülések kimenetelét is.

Vannak azért aggályok
 

Bár a kutatás egyértelműen kihozta ezt az eredményt, azt elfelejtették hozzátenni, hogy a csökkent hallással élő nőknek volt-e esetleg más egészségügyi problémája, aminek esetleg csak egy része, hogy nem hallanak jól. Ha ezt figyelembe vesszük, az máris más megvilágításba helyezi az egészet: könnyen lehet, hogy nem a csökkent hallás a probléma, hanem valami más, ami MELLETT megjelent a hallásvesztés is. 

Mindemellett a hallásvesztés típusára és súlyosságára sem tért ki a tanulmány, így nem tudunk semmit arról, hogy pontosan mi is okoz állítólag gondot.

Tulajdonképpen annyi történhetett, hogy egy tanulmány alapján egy újságíró kiragadott egy részletet, írt belőle egy cikket, majd adott neki egy hangzatos címet. A baj csak az, hogy ezzel sikerült fölöslegesen ráijesztenie világszerte rengeteg nőre, akik csökkent hallással élnek, hiszen könnyen hihetik azt a fent is leírt mondat alapján, hogy a hallásvesztés koraszülést okoz. Vagy azt, hogy ha csökkent hallásúak, jobban kell félniük a koraszüléstől. Pedig annyi kérdőjel van a háttérben, hogy egyáltalán nem biztos, hogy köze van a két dolognak egymáshoz.