A hónap partnere - Sybilla Hallókészülék Stúdió

Budapest, Hungary
A hónap partnere - Sybilla Hallókészülék Stúdió

A Sybilla Hallókészülék Stúdió már Gyulán, Budapesten és Balatonfüreden is várja pácienseit a legmodernebb, de ugyanakkora barátságos körülmények között. A teljes körű, páciens-központú betegellátás itt elengedhetetlen!

Mikor indítottad el a vállalkozásodat és mik voltak az előzményei? 

A Sybilla Hallókészülék Stúdió 2010 óta működik. Az első stúdiót Gyulán nyitottuk meg, majd a piaci igényeket figyelembe véve Budapesten és Balatonfüreden is nyitottunk Sybilla Hallókészülék Stúdiót. A stúdió kialakítását megelőzte egy már működő magánorvosi tevékenység. Ez fül-orr-gégészettel és audiológiával, illetve foglalkozás-egészségügyi magánszakrendeléssel indult. A hallásproblémával küzdő páciensek magas szintű gondozásához elengedhetetlen volt a hallókészülék stúdió megnyitása. Az orvosi vizsgálatokat dr. Bánki Magdolna végzi. Nagyon fontosnak tartjuk a teljes körű, páciens-központú ellátást. Ezt egy szép és igényes környezetben tudjuk nyújtani. Küldetésünknek része, hogy szolgáltatásunk a legmagasabb szintű legyen, hogy a piacon elérhető legmodernebb technológiákat kínáljunk a pácienseinknek.

Kik végzik a munkát, milyen szakmai múlttal rendelkeznek?

A gyulai stúdió ebben ez évben lett 6 éves. Ebből az alkalmából térítésmentes vizsgálatokkal, a legmodernebb technikák bemutatásával vártuk az érdeklődőket. Ebben a stúdióban audiológus-orvos, audiológus szakasszisztens, gyógyászati segédeszköz forgalmazó és diplomás ápolók segítenek a pácienseknek. A gyermekek gondozásához logopédus és szurdopedagógus segíti a munkánkat. A stúdió részt vesz a csecsemők hallásszűrésében, és rendelkezik otoacusticus emissziómerő készülékkel.

Hol található Sybilla Hallókészülék Stúdió?

Stúdiónk Gyulán, a Béke sugárúton található. Balatonfüreden megújult környezetben, a Petőfi Sándor út mellet várjuk pácienseinket. Budapesten szintén könnyű megközelítéssel, Óbudán, a Lajos utcában állunk betegeink rendelkezésére.

Milyen magánrendeléseket végeznek az audiológián kívül?

A fül-orr-gégészeti szakrendelésen és audiológián kívül foglalkozás-egészségügyi magánszakrendeléssel, laborvizsgálatokkal, szépészeti beavatkozásokkal, valamint horkolásterápiával is foglalkozunk.

Milyen mérések és vizsgálatok, illetve beállítások végezhetők el Sybilla Hallókészülék Stúdióban? 

A stúdió a legmodernebb eszközökkel, audiométerrel, tympanometerrel, csendkabinnal, operációs mikroszkóppal és emisszió merővel van felszerelve. Budapesten, a III. kerületben frekventált helyen található a fővárosi Sybilla Stúdió, ahol audiológus orvos, audiológus szakasszisztens, hallásakusztikus várja a pácienseket. Balatonfüreden ebben az évben kezdte meg a működését a korszerű eszközökkel felszerelt stúdió. Ebben a stúdióban is megvalósult a mar Gyulán jól működő társszakmák, mint a fül-orr-gégészet és a foglalkozás-egészségügy rendeléseivel kialakított harmonizáció. Mindez praktikus abból a szempontból is, hogy a stúdióban forgalmazott termékek – a hallókészülékeken túl – kiterjednek a különféle kiegészítő eszközökre is.

Hallókészüléken kívül mi kapható még a Sybilla Stúdióban?

A nyári szezonban igen hasznos uszodai védőillesztékek, a zajvédelemben fontos zajvédő-füldugók a stúdióban mind elérhetőek. A hallást segítő eszközök tekintetében a Phonak-termékek széles választékát kínáljuk a különféle élethelyzetekben a pácienseknek. Legyen az akár TV-nézés, otthoni vagy szabadtéri zenehallgatás, vagy akár egy féloldali teljes hallásvesztés megoldása. Fontos és kiemelt partner a Sybilla Stúdió számára a Phonak Hungary Kft., mert technikailag magas szintű termékekkel segíti a hozzánk érkező embereket.

.